Magyarországon az örökbefogadó szülők többsége nem akar cigány gyereket, és bár a kiválasztási eljárás során hivatalosan azt jelölhetik meg, hogy milyen nemű, korú és egészségi állapotú gyereket fogadnának, egy kiskapunak köszönhetően jelezhetik, ha származási kikötéseik vannak. A néhány éve létrejött Romadopt Klubban olyan családok találkozhatnak, akik cigány gyereket fogadtak örökbe, de a több mint száz fős közösség tagjai között örökbefogadásra várakozó szülőket és örökbefogadottakat is találni. Bakó Judit, a Romadopt alapítója úgy gondolja, ideje lenne túllépni a származási kérdésen, mivel az esetek többségében az apa ismeretlen, és egy ponton túl lehetetlen megmondani, honnan is származik a gyerek. Tapasztalata szerint az örökbefogadók többsége nem rasszizmusból zárkózik el a roma gyerekek örökbefogadásától, hanem mert keveset tudnak a cigányokról, és félnek, hogy mit szól majd a környezetük, hogyan fogják majd megvédeni gyereküket az előítéletektől. Az Abcúg cikke.
Bakó Judit öt éve alapította meg a Romadopt Klubot, miután örökbefogadóként azzal szembesült, hogy kevés információt és támogatást kapnak azok a szülők, akik készek lennének cigány gyereket örökbefogadni. A felkészítő tanfolyamon, amin minden örökbefogadásra jelentkező szülőnek részt kell vennie, sok szó esett arról, hogyan mondják el a gyerekeknek, hogy örökbefogadottak, a származási kérdés azonban nem került elő részletesen. Szakmai anyagok sem voltak a témában, Judit olvasott utána a külföldi szakirodalomban, hogy egyáltalán milyen életkorban érdemes előhozni a kérdést. Maga is a Romadoptban találkozott először olyan emberekkel, akiknek családi háttere hasonló a gyerekeiéhez, örökbefogadottak és cigányok.
A több mint száz fős Romadopt-közösséget örökbefogadottak, örökbefogadó és örökbefogadásra váró szülők valamint szakemberek alkotják; előadásokat szerveznek, ahol meghívott vendégek beszélnek tapasztalataikról, legutóbb L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője volt az előadó. Ezenkívül vannak családi programjaik is, például közös kirándulás és adventi sütögetés. Gärtner Mózes Gyöngyi is tagja a Romadopt közösségének. Férjével eldöntötték, hogy nem akarnak lombik programmal próbálkozni, ezért döntöttek férjével az örökbefogadás mellett. Az, hogy roma gyereket szeretnének, a hetes buszon dőlt el. “Egy decemberi nap volt, esett az esőt. Felszálltunk a buszra, és leült mellénk egy roma lány. Ahogy a busz kikanyarodott a Gellért téren, egy hatalmas szivárvány jelent meg az égen. Amikor leszállt a lány, odafordultam a férjemhez, és megkérdeztem, el tudod-e képzelni, hogy ez a lány a mi gyerekünk is lehetne? Úgy voltunk vele, hogy nem várunk tovább, belevágunk” – emlékezett vissza a filmbe illő jelenetre Gyöngyi. Ez akkor történt, amikor úton voltak a Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz, hogy kitöltsék az örökbefogadáshoz szükséges papírokat. A fiuk három, a lányuk pedig két és féléves volt, amikor hozzájuk került.
A Judithoz és Gyöngyihez hasonló örökbefogadók jelentik a kisebbséget; egy 2015-ös tanulmány szerint a vizsgált kérelmezők 66 százaléka zárta ki, hogy roma gyereket fogadjon örökbe. Mivel a felmérésben elsősorban budapestiek vettek részt, országos szinten ennél magasabb lehet ez az arány. Judit úgy látja, hogy az örökbefogadók többsége nem rasszizmusból zárkózik el a roma gyereket örökbefogadásától: hanem mert nincs előttük példa, keveset tudnak a romákról, félnek, hogy mit szól majd a környezetük, a család és a barátok, hogyan fogják majd megvédeni gyereküket az előítéletektől. Lelkészként Gyöngyiben is felmerült, hogy mennyire lesz vállalható a gyülekezetében egy roma gyereket örökbefogadása. Mégis leginkább az előítéletek és a bántások miatt aggódtak férjével; előfordul, hogy az utcán furcsán néznek rájuk, amikor észreveszik, hogy a gyerekek bőre sötétebb az övéknél.
Egyáltalán nem ritka, hogy a rokonok vagy a szomszédok megszólják az örökbefogadókat: az SOS Gyermekfalvak 2018-as kutatásában több mint 500 szülőt kérdeztek meg arról, mennyire érzik elfogadónak a környezetet az örökbefogadással kapcsolatban. Ebből az derült ki, hogy minden második szülő kapott már valamilyen rosszalló megjegyzést, az esetek többségében a gyerek származása miatt.
Az örökbefogási eljárás során a leendő szülők megjelölhetik a jelentkezési lapon, hogy milyen nemű, életkorú gyereket szeretének, fogadnának-e beteg vagy fogyatékos gyereket. Bár hivatalosan nem tehető származási kikötés, (a Szakszolgálat nem is gyűjthet adatokat a gyerekek etnikai hovatartozásáról) az “egyéb” kategóriánál jelezhetik a jelentkezők, ha nem szeretnének cigány gyereket.
“A származási megkötés a valóságban értelmezhetetlen. – mondta Judit arra utalva, hogy egy ponton túl lehetetlen megállapítani a gyerek pontos származását, főleg, hogy az örökbefogadottaknál a vérszerinti apa szinte minden esetben ismeretlen. Véleménye szerint egyedül nyílt örökbefogadás esetén, ha mindkét vérszerinti szülő ismert, lehet pontos képet kapni a származásról, hiszen akkor rá tudnak kérdezni az örökbefogadók. “Az a nehezebb helyzet, ha azt mondja egy várakozó szülő, hogy lehet roma a gyerek, csak ne látszódjon rajta,. Mi történik ha később erősödnek meg a gyerek rasszjegyei?” Ebben az esetben a szülőknek kell megvizsgálniuk saját félelmeiket mielőtt még örökbefogadnának egy gyereket, tette hozzá.
Komoly előrelépésnek tartja, hogy a 40 órásra emelt felkészítő tanfolyam tananyagában már hangsúlyosabb szerepet kapott a származási kérdés, sőt, a Romadoptra is hivatkozik a tananyag. “Nem a Romadopt fogja eltüntetni a cigányokkal szembeni előítéleteket, de sokat puhíthatnunk rajtuk, ha saját környezetünkben nyíltan beszélünk a témáról.”
Gyöngyi semmit sem tud arról, honnan származnak gyerekei. Egyszer nekiállt felkutatni a vérszerint szülőket, de aztán feladta, mert nem tudta, hogy készen áll-e arra, ha megjelennének az életükben. Szerinte a gyerekeinek kell majd eldönteniük, hogy akarják-e tudni, kik voltak a vérszerinti hozzátartozóik, ezért sosem erőltette, hogy erről beszéljenek. Ha úgy döntenek, felkeresik őket, akkor mindenben támogatni fogja őket, mondta.
A cigány származású Váczi Jezsó Pétert másfél éves korában fogadták örökbe. Szülei sosem csináltak titkot ebből, arról viszont sosem beszéltek, hogy ez mit jelent számukra, szinte tabu volt. Pedig fontos lett volna, mert hasonlóan más örökbefogadotthoz, mire a szüleihez került, már átélt egy mély szakadást. Szülei börtönbe kerültek, anyja azután vonult be, hogy megszülte; már a várandósság alatt rettegett, hogyan éli túl, amikor elveszik tőle a gyerekét, ezért nem is akarta kézbe venni a csecsemőt. Később Pétert testvérétől is elszakították, amikor csecsemőotthonba került. Fontos az örökbefogadó szülők szeretete és gondoskodása, ugyanakkor a kiskorban megélt lelki sérülésekkel és az abból fakadó dühvel, önértékelési problémákkal a gyerekeknek is meg kell küzdeniük. “Újra kell építenie a világba vetett bizalmat, amit már élete legelején elvesztett az elszakítottság által” – mondta Péter saját példájára is utalva.
Már kamasz volt, amikor elmondták a szülei, hogy honnan származik és kik voltak a vérszerinti szülei. Először nem tudott mit kezdeni az információval, dolgoznia kellett a saját előítéletein. Fogalma sem volt, mit is jelent számára az, hogy cigány, a szó pejoratív értelmén kívül. “Szét kellett választanom a cigányságot és a börtönviseltséget. Nem akartam ítélkezni, de nem tudtam, hogyan ne.” Péternek az is segített megbékélnie cigány származásával, hogy találkozott vérszerinti családjával. Akkor járt először cigánysoron, látta, mennyire más körülmények között élnek, de ez az élmény kellett ahhoz, hogy meg tudja határozni saját cigányságát. “Egyszer megkérdeztem egyik haveromtól, aki nagyon rossz véleménnyel volt a cigányságról, hogy én is félig az vagyok, erre mit mondasz. Az volt a válasz, hogy én más vagyok. Ez a mondat az, amivel fel lehet nyitni az emberek szemet az előítéletekkel szemben.” Vannak szülők, akik már egészen korán elkezdik megismertetni gyerekeiket a cigány és az örökbefogadott szavakkal, cigány rajzfilmet néznek velük, cigány meséket olvasnak nekik, beszélnek a cigányság kultúrájáról.
A romadoptos szülők abban is próbálnak egymásnak segíteni, hogy helyén tudják kezelni a származási kérdés jelentőségét. Gyöngyiék saját bevallásuk szerint ezt “túltolták”; nagyon figyeltek arra, hogy otthon pozitív értelemben használják a roma vagy a cigány szavakat, és azt gondolták, hogy ez majd megvédi a gyerekeket a külvilágtól. Kiderült, hogy egyiküket komolyan megviselte, amikor először szembesült azzal, hogy másnak a cigány valami negatívat is jelenthet.
Szintén sokszor felmerülő kérdés, hogy feladatuk-e a szülőknek hogy roma identitást adjanak örökbefogadott gyerekeiknek. Judit és Gyöngyi szerint nem, mivel nem is létezik egy egységes roma indentitás, a cigányságon belül is rengeteg csoportot különböztetnek meg. Példaként szokták mondani, hogy nem minden cigány tehetséges zenész. Lehet terelgetni a gyerekeket, megismertetni őket a cigány kultúrával, de ők fogják eldönteni, hogy mit akarnak ezzel kezdeni, magyarázták. Gyöngyiék sem erőltették, hogy fiúk játsszon valamilyen hangszeren, magától kezdett el zenélni.
Pétertől gyakran megkérdezik – elsősorban örökbefogadás előtt álló szülők – , hogy mi a meghatározóbb egy örökbefogadott roma gyerek személyiségfejlődésében: a neveltetés vagy a genetika. Szerinte a kettő együtt teszi azzá a gyereket, aki. Ezért is tartják fontosnak a Romadoptban, hogy a szülők ki legyenek békülve a gyerekük családi hátterével, mert különben saját félelmeiket fogják továbbadni neki. Péter ezt élte át, úgy érezte, szülei féltek attól, hogy vérszerinti szüleinek sorsa milyen hatással lehet az ő életére, és talán ezért is mondták el neki annyira későn, hogy cigány származású. Hívőként Gyöngyi erről azt gondolja, hogy
” abban a mély nyugalomban vágtunk bele az örökbefogadásba, hogy tudtuk, Isten ebben is elkísér minket. Számomra ez sokkal meghatározóbb, mint akár a genetika, akár a neveltetés. Olyan, mint egy élethosszig tartó garancia.”
(Borítókép: Végh László / Abcúg)