Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról tárgyalt Orbán

2019. április 2., kedd 16:12

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról, valamint a romániai magyarság megmaradása, vallásgyakorlása szempontjából fontos beruházásokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

Orbán és Jakubinyi  a megbeszélésen áttekintette a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jelenleg zajló, illetve tervezett beruházásait, amelyekhez Havasi szerint a magyar kormány a jövőben is kész hozzájárulni. Ilyen beruházás például a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítása.

A tervek szerint Ferenc pápa júniusban szentmisét tart majd Csíksomlyón. Az eseményre március 31-ig lehetett  regisztrálni , a területet el fogják keríteni a hatóságok. A magyarság szempontjából kiemelkedően fontos esemény sikeres lebonyolítása érdekében a Gyulafehérvári Érsekség és a magyar kormány szorosan együttműködik majd - hangzott el a megbeszélésen.

A román sajtóban február elején arról írtak, hogy Orbán fogja Ferenc pápát fogadni Csíksomlyón. Havasi Bertalan akkor az Index kérdésére sajtókacsának minősítette az információt. 

Politikai okokból szítják a félelmet

Ferenc pápa egy kedden megjelent írásában határozott reagálást kért az idegenellenességre. 

Egyes országokban, ahová menekültek érkeztek, a migráció jelensége riadalmat és félelmet váltott ki, és ezeket politikai okokból gyakran még szítják is és kihasználják. Ennek következménye az idegengyűlölő magatartás, amelyre az embereknek határozottan kell reagálniuk

- áll a Christus vivit (Krisztus él) címet viselő dokumentumban, mely a tavaly októberi, fiatalokról szóló püspöki szinódus eredményeként íródott.

A dokumentumban Ferenc pápa foglalkozott a papok által elkövetett gyermekmolesztálási ügyekkel is. Köszönetet mondott azoknak, akik jelentették az őket ért visszaéléseket. Hozzátette, hogy a püspöki szinódus fontos megelőző intézkedések foganatosításáról döntött. Hangsúlyozta továbbá, hogy nem a gyermekeket zaklató papok vannak többségben az egyházban, a többség olyan papokból áll, akik eleget tesznek hivatásukból eredő kötelezettségeinek.

Rovatok