Index Vakbarát Hírportál

Füstbombázásért meggyanúsították Fekete-Győr Andrást

2019. április 3., szerda 09:56 | aznap frissítve

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Fekete-Győr Andrást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A vádhatóság közölte, a megalapozott gyanú szerint a Momentum Mozgalom elnöke 2018. december 13-án este a Kossuth téren, a Parlament főlépcsőjénél

az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, mely eszköz által kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést akadályozta.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás. Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Korábban már beszámoltunk arról, Fekete-Győr januárban azt mondta a történtekkel kapcsolatban, hogy nem bánja, amit tett, és az emberekben düh van, amit valahol ki kell mutatni. Azt is nyilatkozta:

az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, ami csak az erő nyelvén ért, az ne lepődjön meg, ha az emberek visszatámadnak. A felelősség azokat terheli, akik a rendőrsorfal mögé bújva belekényszerítik az embereket abba, hogy csak elzavarni lehessen őket. A felelősség tehát Orbán Viktort és kormányát terheli az utcai ellenállás minden pillanatáért.

Hozzátette, nem akarta bántani a rendőröket, nem használt olyan eszközt, ami sérülést okozhat. 

Frissítés: Fekete-Győr András a Facebook-oldalán reagált, emlékeztetve arra, hogy nem történt személyi sérülés, nem is állt szándékában bárkit bántalmazni, és nem is tart ezért az egytől öt évig terjedő börtönbüntetéstől. Mint írta:

senkit nem akartam bántani, hiszen nem hiszek az erőszakban. Hiszek viszont abban, hogy az ügyészségnek ma Magyarországon nem lehet más az elsődleges feladata, mint a politikusbűnözők és rokonaik elszámoltatása. Az EU-s pénzeket ellopják, 50 milliós Mercedeseket, vadászházakat, milliárdos luxusjachtokat vesznek belőle.

Borítókép: Fekete-Győr András (k) Fotó: Bődey János / Index

Rovatok