Index Vakbarát Hírportál

Részegen, kollégája autójával menekült a rendőrök elől, áttört egy falon

2019. április 4., csütörtök 09:51

Autós üldözés, kölcsönvett autó, ittas sofőr és egy áttört fal - ennyi minden van abban a debreceni sztoriban, amit a rendőrség osztott mega honlapján

Az történt, hogy a rendőrök szerda hajnalban Debrecenben, a Petőfi téren észrevettek egy egyirányú utcában megforduló autót. A rendőrök az Opel után mentek, bekapcsolták a megkülönböztető jelzést, majd a gépkocsi sofőrjét megállásra szólították fel, de a sofőr erre gázt adott és menekülőre fogta. 

A húszéves férfi több közlekedési szabályt is megszegve próbálta lerázni a rendőröket, de további járőrautók kapcsolódtak be az üldözésbe. A menekülő autó nem sokkal később defektet kapott, de a sofőr ekkor sem adta fel, továbbhajtott a Vörösmarty utca irányába, ahol elvesztette az uralmát a gépkocsi irányítása felett, és egy betonfalnak ütközött.

A rendőrök elfogták a rudabányai lakost, megszondáztatták, a szonda pozitív értéket mutatott. Előállították a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy munkatársa autóját vitte el, annak tudta nélkül.

Rovatok