Index Vakbarát Hírportál

A világ leglassabb felújítása zajlik a Szent István parknál

2019. április 6., szombat 07:44

Március 18-a óta újítják fel a Szent István park Hollán Ernő és Pozsonyi utca közötti útszakaszait. A kétszer 100 méteres szakasz felújítása egy hónapos lezárást eredményez.

A felújítást a XIII. kerületi önkormányzat végzi, vagyis rendelte meg, de a kivitelezés akadozik: napok telnek el úgy, hogy senkit sem látni az úton, amit amúgy két szakaszban is fel lehetett volna újítani, két szakaszos lezárással, ehelyett választották a teljes zárat, miközben a legsűrűbb időszakban sem dolgozott 3-4 embernél több.

Megkérdeztem az önkormányzatot, hogy mi történik. Mint írták, a munkákat az önkormányzat rendelte meg. 

Az útfelújítást 3 hétre becsülték, április első hetében tervezték a befejezést.

„A kivitelezés során a parkolók pályaszerkezet-cseréje, az aszfalt burkolatú járda térkövezése, az útpálya kopórétegének marása és aszfaltozása, a szerelvények szintbeemelése, a parkolási szenzorok telepítése és a burkolati jelek felfestése, a parkolókiosztás optimalizálása történik” - írták.

Az útszakaszok felmarását már március első lezárásának hetében elvégezték, azóta mintha állna minden.

Szent István parki felújítás

Az önkormányzat állítása szerint 10 ember, plusz 4-5 fő gépkezelő dolgozik a helyszínen. Ez azért furcsa, mert 4-5 embernél még nem láttunk arra többet, csütörtökön napközben például senki nem volt a lezárt szakaszon, amely 50-60 autó parkolóhelyét veszi el.

Az aszfaltszőnyeg terítése a pénteki, azaz mai napra volt betervezve, írja az önkormányzat, azonban „reggel a géplánc meghibásodott, a munkát nem tudták megkezdeni. Az aszfaltozást így hétfőre kényszerültek programozni. A régi burkolat felmarását követően az új aszfaltréteg terítését megelőzően a felmart útpálya felületén a nagyobb egyenlőtlenségeket kiegyenlítő burkolatépítési munkát végeznek.”

A munka 32 millió forintba kerül. Az önkormányzat ígérete szerint a jövő hét közepére a burkolati jelek felfestése, a parkolási szenzorok telepítése és az utca takarítása elkészül, a lakosság számára megnyitjuk az utcákat.

Nem akarunk mutogatni, de a világ fejlettebb felén kevesebb idő alatt például felhúznak egy felhőkarcolót.

Rovatok