Index Vakbarát Hírportál

Folytatódik az M3-as metró felújítása

2019. április 6., szombat 07:27

Szombattól ismét nem használható teljes hosszában az M3-as metró. Ezúttal a Nagyvárad tértől Kőbánya-Kispestig újulnak meg a megállók, emiatt ezen a szakaszon munkanapokon csak pótlóbuszokkal lehet közlekedni – írta a BKK.

Április 27-ig ez érvényes a hétvégékre is, onnantól kezdve azonban hétvégéken Kőbánya-Kispesttől a Lehel térig csak pótlóbuszok járnak. 

A már felújított északi szakaszon folyamatosan jár a metró.

Buszsáv az Üllőin

Ez a felszíni közlekedésben is jelentős változást okoz: a felújítás szakaszán alacsonypadlós, légkondicionált buszok közlekednek az Üllői úton kijelölt buszsávon.

A metrópótló buszok mellett új buszjáratok is segítik a közlekedést, egyes meglévő járatok pedig meghosszabbított útvonalon, sűrűbben közlekednek.

A Budapest-bérlettel rendelkezők a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy vasútállomás között közlekedő InterCity és gyorsvonatokat az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe a fővárosi szakaszon.

Az M5-ös autópálya bevezető szakaszán és a Gyáli úton, valamint a Népliget, a Nagyvárad tér és a Közvágóhíd térségében megváltozott forgalmi rendre és nehezebb haladásra kell számítani.

A dél-pesti régióban közlekedőknek hosszabb, akár 20-30 perccel nagyobb utazási időre kell készülniük

írta a BKK.

A metrófelújításról a BKK ezen az oldalon, a menetrenddel kapcsolatban pedig  itt ad tájékoztatást. A teljes vonal 2022-re lesz készen.

Rovatok