Index Vakbarát Hírportál

Beer Miklós: Új Trianon felé sodródunk

2019. április 8., hétfő 16:16

Beer Miklós szerint egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget. A váci püspök a Klubrádióban elmondta, egyetért Székely János szombathelyi püspökkel, aki a napokban a hazai cigányság helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott:

az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk.

Beer Miklós szerint kellett egy világos megszólalás, mint Székely Jánosé, hogy az egyházon belül elinduljon valami, ami aztán tovább terjedhet. A katolikus egyház ugyanis eddig odáig eljutott, hogy megállapítsa, tenni kell valamit, de itt megállt, leginkább csak néhány lelkes pap foglalkozik helyi szinten a cigánysággal.

A püspök szerint az elmúlt harminc évben sokat romlott a helyzet, a társadalom számára nem fontos ez a kérdés. Pedig nem elég a közmunka, átgondolt szakképzésre, valódi munkára volna szükség, olcsó bérlakások kellenének, amelyeket a szegények is meg tudnak fizetni. Úgy látja, hogy egyelőre még az állami koncepció is hiányzik.

Borítókép: Beer Miklós váci megyéspüspök. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Rovatok