Index Vakbarát Hírportál

Nem igazán működik a pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálata

2019. április 15., hétfő 06:09

Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálata, amely jórészt csak a motivációk felmérését teszi lehetővé, ezért a szakma szeretné, hogy a képzés későbbi szakaszába építsenek be még egy szűrőt - írja a Magyar Nemzet.

Hat év alatt mindössze 83 főt, vagyis a pedagógusnak jelentkezők kevesebb mint egy százalékát szűrte ki a pályaalkalmassági vizsgálat, ezért hatékonyabbá kell tenni

- figyelmeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A hiányosságokat a tanárképző központok vezetői is tapasztalják, ezért kezdeményezték a szaktárcánál a felülvizsgálatot. Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója a lapnak elmondta: olyan eljárásrendekre van szükség, amelyek az intézményi javaslat alapján az alkalmatlannak minősülő hallgatók független szakértői vizsgálatát támogatják, és lehetővé teszik a más pályára való átirányításukat, a már elvégzett tanulmányok további hasznosítását.

A Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központjának főigazgatója, Forgács Tamás szerint nagyon nehéz megállapítani egy felvételi előtt álló 18 éves fiatalról, igazán elhivatott pedagógus lesz-e belőle. Szerinte amikor már valamennyi elméleti képzettsége és gyakorlati tapasztalata is van a hallgatónak, dolgozott már gyerekekkel is, jobban el lehet dönteni, tényleg a pályára való-e, ezért javasolják, hogy a képzés egy későbbi szakaszába épüljön be még egy szűrő. A főigazgató úgy látja, a minisztérium tisztában van a problémákkal, foglalkozik a javaslatokkal, és az ígéretek szerint várható változás a jövőben - írta a lap.

Rovatok