Index Vakbarát Hírportál

Egy újszülött meggyilkolása miatt ítéltek el egy boldvai házaspárt és lányukat

2019. április 16., kedd 16:47 | aznap frissítve

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt egy házaspár 25, illetve 20 éves fegyházbüntetését hagyta jóvá kedden a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla, miután ők és lányuk meggyilkoltak egy újszülöttet, írja az MTI.

A vádlottak egy háztartásban éltek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván, ahol együtt megölték a lányuk titokban szült gyermekét. A Debreceni Ítélőtábla tájékoztatása szerint az ügy elsőrendű vádlottját, az apát, szexuális erőszak és vérfertőzés miatt is elítélte a bíróság.

Mint kiderült, a férfi tíz éven át kényszerítette szexuális kapcsolatra vér szerinti lányát. A külvilágtól elszigetelve élő, akkor még fiatalkorú lányt az apja többször megverte, és azzal fenyegette, hogy megöli, ha szólni mer bárkinek a történtekről. A lány aztán terhes lett, 2011-ben titokban gyereket szült, akit apa nélkül anyakönyveztek. A lány ekkor 15 éves volt, az így született gyermeket aztán együtt nevelte a család.

A feleség évek óta tudott a szexuális erőszakról, de az ellen semmit nem tett. 2015 év végén az akkor már felnőtt korú lány újra teherbe esett az apjától. Mivel nem volt pénzük abortuszra, és megtartani sem akarták a gyereket, elhatározták, hogy megölik. A lány otthon szülte meg a babát, akit az elsőrendű vádlott felesége segített világra, miközben velük volt a férj és három velük élő kiskorú is.

Az életképes csecsemőt a szülés után előbb pulóverbe tekerték, majd táskába tették, végül pedig az ágyneműtartóba rejtették, ahol a sorsára hagyták. Az újszülött négy óra szenvedés után halt meg.

Másnap a lány rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá, a vizsgálat során derült fény a szülésre. A baba holttestét a nyomozók találták meg.

A szülők az RTL Klub Híradójának korábban tagadták, hogy bármi közük lett volna a csecsemő meggyilkolásához, azt állították, nem tudtak arról, hogy a lányuk terhes lett volna. A férfi tízéves kora óta rendszeresen megerőszakolta lányát. "Takarítottam a szobában, ő odajött, fogdosni kezdett, levetkőztetett, megerőszakolt" – idézte fel az első alkalmat a lánya.

A férfi 25 éves, a feleségét pedig 20 éves fegyházbüntetésre ítélték. A most 23 éves lány kétéves börtönbüntetést kapott, ennek végrehajtását azonban 3 évről 5 évre felfüggesztették. Az ítélet jogerős.

Rovatok