Index Vakbarát Hírportál

Őrző-védő cégpiramist üzemeltető bűnszervezet bukott le Pécsen

2019. április 29., hétfő 12:31

Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely ellen most vádemelést javasol a NAV. A felgöngyölített, őrzésvédelemmel foglalkozó céghálózat trükközött az áfával és mintegy 200 dolgozó bére után nem fizette a járulékokat, 150 millió forint kárt okozva a költségvetésnek - írta Facebook-oldalán a NAV.

A megalapozott gyanú szerint a vagyonvédelemmel és őrzésbiztonsággal foglalkozó cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat viszont alvállalkozókra osztották.

Bár a dolgozókat bejelentették és a bevallásokat is benyújtották, adót és járulékot nem fizettek. A lebukás elkerülése érdekében a bűnszervezetet kiszolgáló alvállalkozókat rendszeres időközönként lecserélték, azokat strómanok „irányítására bízták”, székhelyüket pedig budapesti székhelyszolgáltatóhoz jelentették át.

Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén, készpénzben fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket és a többi pénz a haszonhúzókhoz vándorolt. Közterheket egyáltalán nem fizettek, ezzel hozzávetőleg 150 millió forint kárt okoztak az államnak.

Az akcióban először a két legveszélyesebb gyanúsítottat fogták el a NAV kommandósai.

A többi 15 előállított gyanúsított között visszaeső bűnözők is voltak, többen fegyvert, illetve riasztópisztolyt tartottak otthonukban.

Mintegy harminc – többnyire baranyai és budapesti – helyszínen dolgoztak aznap a pénzügyi nyomozók. A kihallgatásokon és a bizonyítékok gyűjtésén túl a költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében ingatlanokat és luxusautókat foglaltak, illetve üzletrészeket zároltak.

A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, hamis magánokirat felhasználása és közokirat-hamisítás bűntettek miatt javasol vádemelést.

Rovatok