Index Vakbarát Hírportál

Díjazták a legszabadabb magyarokat

2019. május 6., hétfő 13:01

Az idén 25 éves Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) díjat alapított, hogy megtalálja azokat, akik a lehetőségeikhez mérten a legtöbbet tették, teszik azért, hogy Magyarország szabadabb legyen. Az  első Szabad-díjnak három nyertese lett:

Csordás Anett a Lépjünk, hogy léphessenek Közhasznú Egyesületet vezeti, a szervezet központi idegrendszeri sérült gyerekeket nevelő családok támogatását, érdekképviseletét látja el. Csordás Anett évek óta dolgozik azért is, hogy elfogadtassa az otthonápolást kiemelten fontos társadalmi ügyként.

Farkas Norbert nehéz körülmények között nőtt fel, négy hónapos kora óta állami gondozásban és lakásotthonban. Fiatalon  bírósági ügye volt abból , hogy fel merte emelni a hangját az őt meglopó gondozójával és az intézménnyel szemben, ahol felnőtt. De mégis lediplomázott, most szociális munkásként dolgozik, és közben még tanul is, sőt, az SOS Gyermekfalvak nemzetközi táborában önkéntes táborvezető asszisztens. Gyermekvédelemmel akar foglalkozni, hogy másokkal ne történhessen meg az, ami vele megtörtént.

Molnár Áron színész, rapper, a tudatos szabadság megtestesítője. Saját munkásságával, dalaival is fontos ügyek mellett áll ki, szabadidejében több civil szervezetnek is segít. 2018-ban Tanulni akarunk című számával robbant be a magyar közéletbe, a videónak mára milliós nézettsége van. Nem csak a szabad oktatás a szívügye: dalaiban elítéli a társadalomban egyre inkább elharapódzó gyűlöletet, de ott van akkor is, amikor a hajléktalanok kriminalizálása ellen kell felszólalni. NoÁr példája azt üzeni, hogy ki lehet és ki is kell állni azokért a dolgokért, amelyekben hiszünk. 

Rovatok