Index Vakbarát Hírportál

Szórakozik az elmeorvosi vizsgálattal a soroksári futónő gyilkosa

2019. május 6., hétfő 07:03

A Blikk információi szerint a pesterzsébeti, 41 éves R. Szilvesztert, akit a soroksári futónő megölésével gyanúsítanak, kétszer is megvizsgálta a szakértő, egy hosszú beszélgetésen kívül több tesztet is ki kellett töltenie. A lap úgy tudja, utóbbinál R. Szilveszter nem volt igazán együttműködő, a legtöbb ábrához, amiket fel kellett volna ismernie, annyit írt, hogy egy paca, amit lát.

Mintha a bolondját járatta volna az orvosokkal, nem igazán foglalkoztatta a dolog a lap szerint. R. Szilveszter a bűncselekménnyel kapcsolatos kérdésekre nem hajlandó válaszolni. 

"Védencem elmeállapotát az orvos szakértő normálisnak minősítette, miközben megállapította, hogy többféle személyiségzavarban is érintett lehet. Számomra kétségeket vet fel az elkészült vélemény, ezért a bíróságon indítványozni fogom egy újabb vizsgálat elvégzését" – közölte a Blikk megkeresésére dr. Lichy József ügyvéd. 

Kardosné Gyurik Krisztina 2013. szeptember 25-én kora este futni indult soroksári otthonából. Mivel a rendszeresen kocogó nő a szokott időpontban nem ért haza, fia és férje a keresésére indult. A kétségbeesett családtagok közben a rendőrséget is értesítették. Nem sokkal később a rendőrök megtalálták az édesanya holttestét, pár kilométerre az otthonuktól. A nőt gyilkosa brutálisan megverte, majd megfojtotta egy zsineggel.

Rovatok