Útba ejtette erdélyi körútja során Orbán Viktor miniszterelnök Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítóját és azt a gyermekotthont, amelyet világszerte elismerés övez – derül ki a kormányfő hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóból.
A kormányfő Böjte atya gazdaképző kollégiumát látogatta meg Csíkszentsimonon, ám az nem derült ki, konkrétan milyen céllal.
A képsorokon Orbán – úgy hallatszik – helyi polgármesterekkel kezel, majd pedig beugrik az otthonban lakó fiatalokhoz is.
Érkezéskor a mindig udvarias miniszterelnök ezúttal nem csókol kezet a hölgyeknek, ehelyett azt mondja:
– Jó napot lányok, hogy vannak!?
A válasz a propagandafilmből nem derül ki, csupán azt láthatjuk, ahogyan Orbán és delegációja megtekintette a fiatalok lovas bemutatóját, majd pedig együtt imádkozott Böjte atyával és neveltjeivel.
Böjte Csaba 1992 óta dolgozik a kirekesztett gyerekek védelmében. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásával 62 helyszínen, mintegy 2200 gyerek számára nyújtott és nyújt ma is segítséget. Korábban megkapta az Európai Polgár Díjat .