Index Vakbarát Hírportál

Nyolc év börtön a korrupt egyetemi főigazgatónak

2019. május 17., péntek 18:28 | aznap frissítve

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a pécsi egyetemi vesztegetési ügyként ismert eljárásban a Győri Törvényszék pénteken a Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági igazgatóját, az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadása, folytatólagosan elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.

Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy az ügy további 26 vádlottja közül még három vádlottat szabadságvesztésre, 11 vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, hét vádlottat megrovásban részesített, öt vádlottat pedig felmentett a bíróság.

Az egyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2010 tavaszán indított nyomozást, mert a gyanú szerint bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak. 

A tárgyalás 2012-ben kezdődött a Pécsi Törvényszéken, amelynek bírái akkor elfogultságukról nyilatkoztak, ezért a Pécsi Törvényszéknek nem maradt olyan tanácsa, amely az egyetem oktatóival fennálló munkakapcsolat miatt tárgyilagosan tudott volna eljárni. Ezután került az ügy a Győri Törvényszékre. A perben egyelőre első fokon született ítélet, ami nem jogerős.

Rovatok