Index Vakbarát Hírportál

Orbán véleménye helyett kormányzati álláspont jött a homoszexuálisokról

2019. május 17., péntek 16:07

A melegjogi szervezetek és majdnem a teljes ellenzék erősen tiltakozott Kövér László zugló fórumán tett, homoszexuálisok egyenrangúságát érintő kijelentései ellen.

Az Index számolt be arról, hogy a fideszes házelnök a Fidesz fórumán arról beszélt, hogy a „normális homoszexuálisok” alkalmazkodni próbálnak inkább, nem akarnak egyenrangúságot, és szerinte nincs különbség a pedofilok és a házasságot, illetve örökbefogadást követelő melegek között.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt csütörtökön azzal egészítette ki, hogy "mi úgy gondoljuk, hogy minden gyermeknek joga van egy apához és egy anyához. Nem tartjuk helyesnek, ha egy gyermeknek két apával kell felnőnie" - mondta Gulyás. "Én is úgy gondolom, hogy ez önzés azok részéről, akiknek saját gyerekük nem lehetne". A kijelentések ellen tüntetést is szerveznek szombatra.

Kíváncsiak voltunk a miniszterelnök álláspontjára is ebben az ügyben, a péntek reggeli rádióinterjúban ez ugyanis nem került szóba. Így megkérdeztük a sajtófőnökén keresztül, hogy egyetért-e Kövér László kijelentéseivel, mit gondol, léteznek-e normális és nem normális homoszexuálisok. Illetve hogy mi a véleménye a meleg párok örökbefogadásáról, hasonlítható-e ez a pedofíliához?

Orbán Viktor helyett péntek délután egy közleményt kaptunk a Kormányzati Tájékoztatási Központtól, így szól:

Magyarország Kormánya azt tartja fontosnak, hogy mindenki betartsa a hatályos magyar törvényeket. A magyar törvények szerint Magyarországon a család egy férfi és nő együttélése és a magyar törvények szerint egynemű párok nem fogadhatnak örökbe gyereket.

Jeleztük a KTK-nak, hogy továbbra is kíváncsiak vagyunk Orbán Viktor személyes véleményére az ügyben. Négy évvel ezelőtt Orbán ezt mondta a melegek helyzetéről az Indexnek:

Orbán: Hálás vagyok a magyar homoszexuálisoknak

Rovatok