Index Vakbarát Hírportál

Szívesen veszünk amerikai fegyvereket - mondta Szijjártó a katolikus rádiónak

2019. május 18., szombat 07:46

Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban. Az Egyesült Államok régi célja, hogy beleszóljon a térség energia- és fegyverellátásába, de aztán mégis Németországgal és Oroszországgal szoktunk üzletelni.

Szijjártó Péter az Egyesült Államokban jár és szombat hajnalban nyilatkozott az EWTN amerikai katolikus hírtelevíziónak. Elmondta, hogy a védelmi együttműködés, a fegyverkereskedelem tekintetében Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök hét eleji washingtoni találkozója nem hozott újdonságot. Amikor Mike Pompeo külügyminiszter az év elején Magyarországon járt, a kormány már világossá tette, hogy szeretné amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét annak érdekében, hogy a fejlettebb technológiájú közép-hatótávolságú rakétarendszer védje a legfontosabb infrastrukturális létesítményeket.

A gyakorlat évek, évtizedek óta elég hasonló, Magyarország mindig nagy lelkesedéssel bólogat, amikor az Egyesült Államok üzletet ajánl, de a magyar döntéshozó valójában azt gondolják, hogy

Amerika messze van, a kelet-európai politikája akár elnöki ciklusonként is nagymértékben megváltozik, mi pedig itt élünk Németország és Oroszország között, ez a realitás".

Olykor, ha kötetlenebb a beszélgetés Németország és Oroszország helyett azt mondja a magyar politikus, hogy itt élünk két pogány között.

Mindenesetre, mint azt az MTI idézi, Szijjártó Péter kijelentette, hogy Donald Trump és Orbán Viktor találkozója nagyon baráti, közvetlen légkörben zajlott le. Úgy vélte, hogy a két vezetőnek nagyon hasonló a megközelítése a jelenlegi legkomolyabb nemzetközi problémák közül a migráció, a biztonságpolitika, a hazafias politika és a keresztény kisebbségek megvédésének területén is.

Ezután meglepő módon az erősen multikulturális Egyesült Államokban a magyar külügyminiszter ebből a szempontból ekézte Nyugat-Európát.

Az interjúban a migrációról beszélve Szijjártó Péter kifejtette: Nyugat-Európában már párhuzamos társadalmak fejlődtek ki az eltérő kultúrák miatt. Nem közösségek keveredéséről van szó, hanem egymással párhuzamosan létező társadalmakról - húzta alá. Hozzátette, hogy ezek viszont nagyon komoly biztonsági kockázatot jelentenek.

Az Egyesült Államok szempontjából Magyarországgal kapcsolatban a fő kérések mindig a hadi kiadások növelése, illetve az orosz energiafüggés csökkentése. Most azonban, amikor az Egyesült Államok határozottan megkezdte a közeledést Oroszország felé, hiszen sokkal inkább Kínával vannak konfliktusai, érezhetően az oroszbarátnak tartott Magyarország is fontosabb lett és az energetikai elkötelezettségünk sem fáj annyira. Különösen akkor nem fájna, ha az ország valóban költene amerikai fegyverekre, igaz a méretes haderőreform eddig elsősorban német beszerzéseket jelentett.

Rovatok