Index Vakbarát Hírportál

Nyelvi diákhitelt hirdetett meg a kormány

2019. május 20., hétfő 13:04

Nyelvi diákhitelt hirdetett meg a kormány: október 1-től az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező főiskolai és egyetemi hallgatók és a már végzett hallgatók is élhetnek a lehetőséggel, amiben maximum 500 ezer forintot lehet felvenni.

Az új diákhitelt Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos jelentette be sajtótájékoztatón az MTI híradása szerint. Bartos elmondta, a nyelvi diákhitel komoly segítséget jelent majd a versenyképes nyelvtudás megszerzéséhez, egy újabb lehetőség a fiatalok és a családok támogatására. Korábban a kormány a 9-11. évfolyamos diákok számára kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulási lehetőséget ígért.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte: nagyon sok diák ugyan elvégzi az egyetemet, főiskolát, de a nyelvvizsga hiányzik a diplomájához. A nyelvi diákhitel bevezetése e probléma megoldásában kíván segíten.

A kért hitelt egy hónap elteltével folyósítják. a Diákhitel 1 kamatával (jelenleg 2,2 százalék) lehet felvenni a hitelt, és ha egy éven belül sikerül letenni a nyelvvizsgát, akkor a Diákhitel 2 kamata, azaz a 0 százalék lép életbe. Azt nem nézik majd, milyen módon szerezte meg a diák a kívánt és diplomához szükséges nyelvtudást.

Rovatok