Index Vakbarát Hírportál

Kövér szerint Kínával kell törekedni a világpolitikai egyensúlyra

2019. május 23., csütörtök 10:46

Kövér László házelnök szerint egyensúlyra kell törekedni a világpolitikában és a világgazdaságban, és ehhez a 21. században a jelenkor Kínájára is szükség van, olvasható az MTI tudósításában. 

Kövér a magyar-kínai kapcsolatok elmúlt 70 éve, jelene és fejlődési perspektívái című konferencián arról is beszélt, hogy

Magyarországnak és Közép-Európának keserves történelmi tapasztalata, hogy Kelet és Nyugat egyensúlyának megbomlása milyen veszélyeket, milyen tragédiákat hozhat ránk; mint ahogyan az is, ha az új egyensúlyt az itt élő népek és államaik érdekeinek figyelmen kívül hagyásával, vagy éppen azok rovására hozzák létre nálunk hatalmasabb erők.

Magyarország ezért egy minden résztvevő méltányos érdekeit figyelembe vevő egyensúly kialakításában érdekelt, amely a legjobb feltételeket biztosítja ezeréves kultúránk és nemzetünk fennmaradásához - mondta. 

Kövér nemrég arról beszélt, hogy az EU-nak vissza kell térnie keresztény és nemzeti gyökereihez,és ismét be kell töltenie "azt a politikai és gazdasági kiegyensúlyozó és közvetítő szerepet az atlanti térség és az euroázsia térség, az Egyesült Államok és Oroszország között, amely hosszú távon biztonságot nyújthat az európaiaknak"

Rovatok