Index Vakbarát Hírportál

Hazaküldték átöltözni az MSZP szavazóköri biztosát, mert piros inget viselt

2019. május 26., vasárnap 12:49 | aznap frissítve

Hazaküldtek átöltözni egy szavazóköri delegáltat Berettyóújfaluban, mert úgy ítélték meg, hogy az általa viselt piros színű ing alkalmas a választók befolyásolására. A férfi később fekete inget viselve elfoglalhatta helyét a bizottságban.

A hír a Debreciner.hu Facebook-csoportjából kezdett el terjedni vasárnap délelőtt, illetve ettől függetlenül Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője telefonon is beszámolt az esetről az Indexnek.

Ujhelyi tájékoztatása szerint a berettyóújfalui egyes szavazókör MSZP-s szavazatszámláló biztosával történt meg az eset vasárnap hajnalban, a férfit, aki foglalkozását tekintve iskolaigazgató, azért küldték haza átöltözni, mert a zakója alatt piros színű inget viselt. Az MSZP bejelentéssel élt a párt szerint „teljesen nonszensz döntés miatt”.

Ujhelyi szerint egy soproni szavazókörből is hazaküldték a párt biztosát, őt ráadásul érdemi indoklás nélkül. Az MSZP azóta már visszaküldte őt a bizottságba.

A berettyóújfalui eset kapcsán elküldtük kérdéseinket a Nemzeti Választási Irodának, arról érdeklődve, hogy tudnak-e az esetről, illetve hogy véleményük szerint milyen színű ing viselése tilos a szavazóköri delegáltak számára az EP-választásokon. Rövid időn belül az alábbi választ kaptuk:

Az esetről a Nemzeti Választási Irodának nincs tudomása, a konkrét esetek megítélése nem az NVI, hanem a választási bizottságok, illetve – jogorvoslat esetén – a bíróság hatáskörébe tartozik.

Általánosságban annyit tudunk válaszolni, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai (sem a választott, sem a delegált tagok) nem viselhetnek olyan öltözéket vagy kiegészítőt (pl. kitűző, jelöltre vagy pártra utaló öltözék, ruhadarab stb.), amely kampányeszköznek minősülhet, azaz valamelyik listára utalhat.

A kapott válasz ismeretében megkérdeztük az NVI-t, hogy mindezek alapján az egyszínű ing minősülhet-e "kampányeszköznek"?

Erre a kérdésre is gyorsan megérkezett a válasz, bár nem kerültünk vele sokkal beljebb. Az NVI válasza így szólt: 

A kampány megítélése nem a választási irodák, hanem a választási bizottságok, illetve – jogorvoslat esetén – a bíróság hatáskörébe tartozik.

A vasárnapi EP-választás fontosabb eseményeiről egész nap tájékozódhat élő hírfolyamunkból.

Rovatok