Index Vakbarát Hírportál

Italozás közben szúrta szíven vitapartnerét egy 90 éves székelyszabari férfi

2019. május 26., vasárnap 10:19

Emberölés kísérletével gyanúsítják a rendőrök azt a férfit, aki szombat este Székelyszabaron italozás közben összeszólalkozott egy társával, az ügy végére pedig egy késszúrással tett pontot – írja a police.hu.

A rendőröket a mentők értesítették este nyolc körül, hogy egy szúrt sebből vérző férfit látnak el egy székelyszabari háznál. A kiérkező rendőrök hamar kiderítették, hogy a házban éppen hárman italoztak, mikor egyikük, egy 90 éves helyi férfi egy korábbi ügy miatt összeszólalkozott a társaság másik tagjával. A vitát végül úgy zárta le, hogy az asztalról magához vett egy kést, és szívtájékon megszúrta vitapartnerét.

A férfit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrök a lakásán elfogták az idős gyanúsítottat, akit előállítottak és kihallgattak, jelenleg pedig emberölés kísérlete miatt nyomoz ellene a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték bűnügyi felügyeletét.

Rovatok