Totális bukásnak ítélte az LMP elnöksége a párt 2,1 százalékos eredményét, és testületileg lemondott. A kudarcnak sok oka lehet, a párt vezetői nemtelen és összehangolt külső támadásokról beszélnek, de valójában a súlyos belső botrányok, a személyes torzsalkodások és a közvéleményt el nem érő kampánytémák lehettek a kudarc fő okai. A magyar választók 2019-ben már nem érezték úgy, hogy a „se nem bal, se nem jobb, csak zöld” szlogen bármit is ígérne nekik.
Érthető módon nem is leplezte elkeseredettségét az európai választást követően az LMP egyik vezetője:
Totális kudarc, megsemmisültünk. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de a teljes ellenzéki mezőny és a sajtó is minket ütött. A sok korábbi botrányunk, illetve az, hogy ránk lehetett akasztani, hogy miattunk van a Fidesznek kétharmada, elvitte a szavazóinkat. Mindenkinek gratulálok! Sikerült a magyar politikai palettán felszámolni a zöldeket, maradt az illiberalizmus és a neoliberaizmus. Bill Murray lenyomhatja az ébresztőóráját, megint jöhet az Orbán–Gyurcsány vita, mint 2006-ban. Ezt akarták a magyarok."
A csalódottság érthető. Az LMP nagyon megbukott, mindössze 2,1 százalékot kapott, még a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte. A vezetés sem értékelhette az eredményt másként, az elnökség lemondott.
Az okokat sokan fogják belülről és kívülről is alaposan elemezni, de a tagságon már az elmúlt napokban azt lehetett érezni, hogy nagy a baj. Az még a pozitívabb mondatok közé tartozott, amikor azt hallottuk, hogy lehet, hogy nem sikerül, de ez egy tisztességes kampány volt.
A fásultság tapintható volt, pedig az LMP számára nem kisebb volt a tét, mint hogy számba vehető párt marad-e, vagy gittegyletté válik. Csak ezt kevesen érezték át, vagy ha át is érezték, kevesen hitték el, hogy van remény.
Ugyan a különböző belső fórumokon, összejöveteleken a lelkesebb vezetők mindvégig próbálták tüzelni a többieket, hogy ha egyszer nem lesz meg a bejutás az örökké ügyesen küszöböt ugró pártnak, akkor könnyen végleg eljelentéktelenedhet, minden választás mindig fontos, de ez most létszükséglet,Magyarországon nincsenek olyan történetek, hogy egy korábban parlamenti párt küszöb alá szorul, aztán visszamászik.
Tét tehát volt, de mégis mindvégig többségben voltak a fásult, a szkeptikus hangok.
Sok párttagot, középvezetőt, aktivistát egyszerűen nehéz volt arról meggyőzni, hogy egyetlen, amúgy kedvelt, de azért némileg ambivalensen megítélt LMP-s, Vágó Gábor brüsszeli kijutásánál vagy ki nem jutásánál többről is szól ez a választás, ezért pedig nehéz volt mozgósítani az aktivistákat.
A párt vezetői maguk is tudták, hogy a 2018-as parlamenti választás előtt-alatt-után érezhető kiábrándulás után nehéz lesz megint eladni a „se nem jobb, se nem bal” üzenetét. Hiszen aki fideszes, az majd szavaz a Fideszre, aki meg nem fideszes, az ebben az erősen megosztott társadalomban olyan pártra szeretne voksolni, amelyik tényleg ellenerőt jelent – érzékelték a vezetésben.
Mint minden pártban, a magát zöldként azonosító LMP-ben is nagyon komoly viták előzték meg a választási narratívákat. Jó politikai témát természetesen mindig nehéz találni, de az a 3-4 vonal, amibe az LMP belekapott, biztosan nem volt, talán nem is lehetett sikeres.
Ezek elsősorban a következők voltak:
1. Klímaváltozás. A globális környezetvédelem természetesen nagyon fontos téma, de elég alacsony a hazai belpolitikában a mozgósító ereje, azt pedig főleg kevesen hiszik el, hogy a bolygó megmentése az LMP-n, vagyis a párt legjobb esetben is csak egyetlen brüsszeli parlamenti képviselőjén múlhat.
2. A magyar munkavállalók jogai. A hazai multinacionális nagyvállalatok ellenében fellépő „szakszervezetesdi” egy fontos, sokakat érdeklő és valóban lényeges téma, de a választók vélhetően egyáltalán nem kapcsolták ezt a topicot az LMP-hez.
3. Kisebbségek Európában, ezt a témát az LMP nem pusztán a liberálisokra jellemző narratívák, vagyis a hazai romák, nők a munkahelyeken, melegek jogai mentén képzelte el, hanem a se nem bal, se nem jobb jegyében mindenféle egyéb vonalon (kárpátaljai magyarok, baszkok és pirézek), de ez sem lett túl karakteres.
4. Paks-ellenesség. Az LMP erősen beleállt az atomerőmű harcos ellenzésébe, illetve a pécsi hulladéktemető opponálásába, de azért ez a fellépés a magyar politikai közéletben elsősorban Jávor Benedek nevéhez kötődik, vagyis éppen egy LMP-t elhagyó, ezért a párton belül ma már népszerűtlen politikushoz. Tőle nem sikerült visszaszerezni az irányítást.
A vezetők, vagyis főleg a két listavezető, Vágó Gábor és Demeter Márta azért természetesen sok munkát tettek bele a kampányba, utaztak, fáradhatatlanul ontották a „zöld” témákat, beszéltek az utakról, a szeméthelyzetről vagy éppen a méhek világnapjáról, de egyre csalódottabbak is voltak az LMP-sek, akik úgy érezték, hogy az LMP „importált” vezetőkkel megy bele a kampányokba, ami szegénységi bizonyítvány, mások pedig a Momentumra fenekedtek.
Utólag már erős a csalódottság.
Végítélet volt, elvégeztetett. Nyugaton van igény a zöld politikára, itthon nincsen
– hallottunk egy LMP-s vezetőt.
Pedig a kampánnyal a párt elégedett volt, a listavezető Vágót a többség elfogadta, hitelesnek tartotta, vele kapcsolatban inkább csak azt nem értették a párton belüliek, hogy ha valaki egyszer már kiábrándult a bürokratikus, parlamenti politizálgatásból, akkor miért vágyik a világ legsótlanabb, legbürokratikusabb közegébe.
Ugyanakkor kimondva-kimondatlanul, de még mindig nem sikerült a párt tagjainak feldolgozniuk, hogy Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltsége mellett egy másik választásnak és egy frissen igazolt politikussal, az ex-MSZP-s Demeter Márta társelnökkel futott neki a párt.
A tagság kritikái ellenére maga a vezetés azonban most egységesnek tűnt, a top 4 ember, vagyis a társelnökök, Keresztes László Lóránd, Demeter Márta, illetve Vágó Gábor és Ungár Péter viszonya állítólag jó volt.
Mégis sok választó érezhette úgy, hogy immár a Momentum az új LMP, vagyis az a hiteles párt, amelyik nem fideszes, de nem kompromittálta magát a baloldal mindenféle kínjaiban, kommunizmusban, rossz kormányzásban, őszödi beszédben.
Talán éppen ezért a trónfosztásért, de több LMP-s is az utóbbi időkben a belső fórumokon már a Momentumra acsarkodott.
Aki józanabb volt, az nem annyira fenekedett, inkább már egy kicsit előre irigykedett a Momentumra, mert az erősebb, hitelesebb karaktert kezdett el felvenni, mint a 2018 után langyosnak, rezsimváltásra alkalmatlannak tartott LMP.
A Momentum legalább eldobott egy pár füstbombát az Orbán-rendszer ellen, mi meg azt mondjuk ilyenkor, hogy a füstbomba szennyezi a levegőt
– hallottuk.
Egyes LMP-sek azt is észlelték, hogy bizonyos témákban méretes nézetkülönbségek is voltak, elsősorban a migráció megítélésében. Keresztes László Lóránd társelnök ezt például fontos témának tartotta, de a többség szerint „ez már a Fidesz terepe, azzal nem lehet betörni, hogy mi is súlyos problémának gondoljuk”.
De még azon is volt összeveszés, hogy mi a szerepe az Ökopolisz Alapítványnak, amely a párthoz képest több forrással rendelkezett, de természetesen direkt pártfinanszírozást nem végezhetett.
Puskás Öcsiék idején még állt a mondás, hogy kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci, az LMP-t inkább az jellemezte, hogy kis pénz, nagy összeveszések.
Biztos, hogy gond volt, hogy a végeláthatatlan etikai eljárások, sértések és sértődések után emberanyagában is megcsappant a párt. Az emblematikus arcok, Schiffer András, Szél Bernadett, Hadházy Ákos vagy a korábban távozó párbeszédesek után már nem maradtak a közvélemény számára is ismert politikusok, az elnökség tele volt a lakosság számára nem karakteres, még meg nem ismert emberekkel, aki pedig még „mérhető” volt, például Ungár Péter, valamiért kicsit hátrébb húzódott ebben a kampányidőszakban.
A pártvezetésben több olyan politikus volt, aki kifelé kevésbé látszott, párton belül természetesen eladható volt, hogy valakinek remek kapcsolatai vannak az egész országban a természetvédők körében, vagy az, hogy annyira jó szakember, hogy még Németországban is ismert, de kifelé nekik nem volt mozgósítóerejük.
Azok, akik védik a pártvezetést, elmondják, hogy valójában zajlott a munka, mindenki próbálta lelkesíteni a tagokat, hogy legyenek üzenetek, mozgósítsanak, de sokan belefásultak a Fidesz népszerűségébe, és elkezdődött az ilyenkor szokásos kínos ellenségkeresés.
Például az ellenzéken belüli belső konfliktus, ki, kinek a szavazóira lő, hogyan célozzák meg egymás szavazóit a DK-sok, az MSZP-sek, a monentumosok,
A belső chateken sokszor téma volt a különböző mérések eredménye is, akadt ilyen 3-tól, 7 százalékig sokféle. Amikor valaki magas LMP-s szavazatszámot hozott, mindenki szakszerűnek vélte a kutatást, de a kisebb számoknál, mindig rázendített a kórus, hogy ez milyen ármány a médiától, vagy az adott közvélemény-kutatótól.
A pártban úgy érezték, hogy a nem kellően megalapozott előzetes mérések önbeteljesítőek voltak,
ha nem érdemes ránk szavazni, tízezrek tényleg nem fognak ránk szavazni."
Végül egy a közvélemény előtt kevésbé ismert történet is elkedvetlenítette az LMP-seket. Amikor hatalmas küzdelemben, 2014-ben még sikerült egy EP-helyet szereznie a pártnak, és kijutott Meszerics Tamás történész, a hazai LMP-ben negatívan ítélték meg a teljesítményét.
A képviselő beült a Zöldek/Európai Szabad Szövetség frakcióba és onnantól úgy gondolta, hogy nem feltétlenül az LMP-nek fontos narratívákat, hanem a pártcsalád ügyeit kell képviselnie.
Ezt itthon többen zokon vették, olykor még egyfajta anyagi elszámolási vita is kibontakozott, Meszerics végül a Sargentini-jelentést sem szavazta meg (nem is utasította el, egyáltalán nem szavazott), amiért szintén kritikákat kapott, végül a képviselő 2018. október 22-én még az őt delegáló LMP-ből is kilépett.
Egy gonddal kevesebb, 2019 után azon már nem kell veszekedni, hogy a brüsszeli fizetésből hány százalékot illik a párt céljaira felajánlani. Ugyanakkor a párt jövője nagyon bizonytalanná vált, sokak előtt fellebbenhet egyes, valaha népszerű pártok teljes eljelentéktelenedése, hiszen a rendszerváltó pártok közül az MDF, az SZDSZ és az FKGP is megélte azt, amikor a nagy nevek elvonulnak, átigazolnak, visszavonulnak és a párt egyre jelentéktelenebb epizódszereplőkkel éldegél még egy kicsit.
Technikailag most egy ügyvezető elnökség marad a párt élén, akik legalább 30 nap múlva, vagyis június végére összehívnak egy tisztújító kongresszust.
Schmuck Erzsébet és Ungár Péter el vannak tiltva, ők elfogadták ezt a büntetést, a többiek szabadon aspirálhatnak a különböző pozíciókra.
Húzónevek most nincsenek, de a közösségre lehet támaszkodni. Nem néppártot kell építenünk. A Fidesz az egyetlen, amelyik tudja, hogy nem mindenkire kell lőni, csak a 3 millió potenciális szavazójára, mi is a mi 500 ezer zöld szavazónkra szerettünk volna lőni, csak nem értük el őket"
– hallottuk.
Az LMP-nek van hazai parlamenti jelenléte, van egy nagyon jól artikulálható témája, a zöld ügyek, de egyebe, hite, lelkesedése, ambiciózus emberei, akik középtávon is a hazai politikai palettán tarthatná, most nincsen.