Index Vakbarát Hírportál

A Momentum többet és mást akar, újratárgyalják az összefogást

2019. május 28., kedd 16:08 | aznap frissítve

A jelenleg ismert ellenzéki polgármesterjelölti névsor Budapesten változni fog, ez biztos. Fekete-Győr András Momentum-elnök szerint azonban nem felrúgják, csak tovább tárgyalják az ellenzéki együttműködési lehetőségeket Budapesten, ahogyan erre az ország más vidékein is szükség lesz. A Momentum Mozgalom megerősödése országosan a harmadik erőként való megjelenését hozta, a pártelnök szerint éppen ebből a lendületből, most kell tovább építkezniük.

330 ezer szavazat, 9,92 százalék, 2 európai parlamenti (EP) mandátum. Fekete-Győr András a fiatal párt eredményváróján, amely Cseh Katalin és Donáth Anna EP-be jutásával hatalmas örömünneppé változott, már arról beszélt: csaknem megháromszorozták a korábbi támogatói bázisukat, de alázatosaknak kell maradniuk, mert nem nyertek, a Fidesz továbbra is 53 százalékot tud elérni, és Magyarország miniszterelnökét továbbra is Orbán Viktornak hívják.

A pártelnök azt is mondta, a Momentum magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává kell váljon. De valójában mit jelent ez?

Fekete-Győr az Indexnek a választást követően azt mondta: sikerrel tették a napirendjükre ezeket a témákat, és mivel ez a fontos a magyar embereknek, ezt fogják tovább vinni, ezzel foglalkoznak, mert ezek megoldása a fontos.

Bárhogy nézem, megtripláztuk a támogatottságunkat, ami miatt nem állhatunk le. Nincs időnk pislogni, még kevésbé ünnepelni, dolgozunk tovább, mert fél év múlva le kell bontanunk a félelem rendszerét a legkisebb falutól a legnagyobb városig.

Ennyivel talán rövidre is zárhatta volna a beszélgetést a pártelnök, aki szerint valójában belpolitikai szimpátiaszavazás volt vasárnap, hiába papíron európai parlamenti képviseletet választott az ország, minden megváltozott a Momentum számára. Felnőttek, rögtön az újszülött párt kategóriájából a nagypolitikai élvonalba – már ha a Fidesz elsöprő fölénye mellett lehet egyáltalán erről beszélni.

Ki akadályozta meg a kétharmadot?

Fekete-Győr szerint a Fidesz-KDNP mintegy 52 százaléka ugyan vitathatatlan győzelem, ám ez nem volt elég a mandátumok kétharmadának megszerzéséhez, és a kormánypártok céljainak meggátolásában a Momentum is fontos szerepet játszott. Az EP-választás fényében ők alkotják a harmadik erőt a magyar politikában, és ezért a politikus a szervezet a 2700 tagjának, továbbá mind a 330 ezer rájuk voksolónak köszönetet mondott.

Az Indexnek azt mondta: az aktivistáiknak, tagjaiknak és szimpatizánsaiknak tudja be a sikert, amely mögött szerinte az áll:

a Momentumban nincsenek – semmilyen irányban – szélsőségek, ez egy igazi közösség, és az ügyeket őszintén, lelkesen és hittel képviselik.

Szerinte alig költöttek ebben a kampányban, nem is volt jelentős forrásuk, sokkal inkább a lelkes és akciókész aktivistáik vitték a prímet, az ő hitük és kitartó munkájuk győzte meg azokat, akikkel szóba elegyedtek az ország bármely pontján. Azt is mondta, szerinte nem protest szavazók, hanem a Momentumban bízó, ebben a közösségben reményt találó szavazótáboruk növekszik, a választóiknak pedig éppen az a vonzó, hogy nem esnek túlzásokba, nem veszítik el a realitásérzéküket. Sem az EP-, sem más kampányban.

Nem azt mondtuk, hogy Orbán vagy Európa, nem állítottuk, hogy a miniszterelnök ki akarja vinni Magyarországot az Unióból, mert ezt nem tartjuk igaznak. Szerintük Orbánnak kell az EU, főleg a pénze, mi pedig nem akarunk arról beszélni, ami nem igaz, ami nincs. Mi arra akarunk válaszokat találni, ami van.

– állította a pártelnök, egyúttal példaként hozta, hogy a Momentum nem a bevándorlásról beszélt, hanem a kivándorlásról ebben a kampányban, hiszen szerintük ez a valódi probléma. Ők maguk is külföldről tértek haza, így hitelesen képviselhetik azt a sok százezer magyart, akik most is arra kényszerülnek, hogy máshol boldoguljanak.

De Fekete-Győr a korrupció témáját is kiemelte, hiszen ez uniós pénzek elcsalása és elherdálása, ennek megállítása a Momentum egyik legfontosabb ügye, amiben szerinte hitelesíti őket az is, hogy ők sosem éltek vissza, és ígérete szerint nem is fognak visszaélni semmiféle közpénzzel.

Mindez egyébként nemcsak a fiatalok körében növeli a támogatottságukat, mondta a pártelnök, aki ugyanakkor fokozódó érdeklődést tapasztalt a tizenévesek és az egyetemisták körében is az elmúlt hetekben. Egy, a kormányközeli Nézőpont Intézettől származó friss adat szerint az igencsak fontos aktív korúak, azaz a 18-39 évesek körében a szavazatok harmadát szerezte meg a Fidesz-KDNP, míg a Momentum 24 százalékkal a második.

Ezt Fekete-Győr szintén az általuk vitt, az emberek életét valóban befolyásoló ügyekkel magyarázta, és több más kutatási eredményt is felsorolt, amelyek a szimpatizánsaik egyre bővülő táborát, és egyre vegyesebb körét igazolja.

Elmondta azt is, ugyan nagyon sok egykori jobbikos biztosítja őket a támogatásáról, sokan léptek be hozzájuk, de kiábrándult fideszesek is megjelentek a párt körül, ahogyan olyanok is, akik korábban bizonytalanok, azaz párt nélküliek voltAK.

A választási eredmények fényében a Momentum bázisát vélhetően tényleg megdobták a Jobbiktól és az LMP-től, elsősorban a fővárosban elpártolt szavazók, az adatok ugyanis sok szempontból fordított arányosságra utalhatnak e pártok korábbi eredményeivel, ahogyan az egykori, még Bajnai Gordonnal erősödött Együtt 2014-es EP-eredményeit is mintha a Momentum szívta volna fel. Fekete-Győr a "terepmunkában" látja a kulcsot, ezt folytatják most is, sőt az önkormányzati választás előtt maximális fordulatszámra kapcsolnak.

A mozgósítás révén értek el ennyi különböző célcsoportot az EP-kampány 4 főszereplős országjárásával, egy 46 városra koncentráló "talpalós" hajrában. De a pártelnök szerint a mostanra sok-sok megyében megalakult és valóban működő helyi szervezeteik az idén már a legkisebb településekre is eljutottak, és most azon dolgoznak, hogy tényleg mindenhol ott legyenek, hogy országszerte megismerjék őket, mint elérhető alternatívát.

Fekete-Győr szerint ez hatalmas eredmény, két éve ezen a szervezeti hálón dolgoznak, nemcsak duma volt, hogy építkeznek, komolyan vették.

És a 2017-ben alakult pártszervezet tényleg beérni látszik, noha Fekete-Győr visszautasította ezt a kifejezést, mert még az ország számos pontján szerveződniük kell, meg kell mutassák magukat és elmondani, mit akarnak, hogy aztán megtalálják azokat a "helyi hősöket", akik a Momentum képviselői lesznek. Már most is van néhány jelöltjük kistelepülési polgármesternek, de a Momentum-elnök azt reméli, a következő hetek, hónapok munkájával őszre olyan sok helyen lesznek, hogy újabb falakat törhetnek át.

Bevették Budapestet?

Kár lenne tagadni, a fővárosban vagyunk a legerősebbek, mondta Fekete-Győr, hozzátéve azonban, hogy 11 megyében is a harmadik erő lettek, a települési és szavazóköri adatok mutatják, hogy korábban elképzelhetetlen helyekre törtek be. A politikai munkát látványosan, kevés erőforrásból, nagy lelkesedéssel végezték el, Budapesten pedig már a NOlimpia kampány óta folyamatosan jelen vannak, ennek mostanra látványos eredménye lett, hiszen Cseh Katalin mellett Donáth Anna is bejutott az EP-be úgy, hogy országos támogatottságuk a 10 százalék közelébe ért.

Mindezt elsősorban a Budapesten, illetve a Pest megyében leadott szavazatoknak köszönhetik, hiszen a fővárosban végül

Százalékosan a legjobban Ferencvárosban szerepeltek itt 22,8 százalékot kapott a párt, ugyanakkor például a XIII. kerület is érdekes eredményt hozott: a szocialisták bástyájában a Momentum egyetlen szavazattal lett második a Fidesz-KDNP mögött: a Momentum 9945, a DK 9944 szavazatot kapott, az MSZP-P pedig csak a harmadik lett.

És azt is látni kell, illetve érdemes, hogy a Momentum olyan kerületekben tört előre (a második helyre), amelyek hagyományosan jobboldaliak. Az I. kerületben például egyértelmű másodikként, a Momentum 2 631 (20,94%) szavazatot kapott, miközben az MSZP-Párbeszéd, amely az önkormányzati együttműködési megállapodás szerint a kerületben polgármestert jelölhet, méghozzá V. Naszály Márta személyében, csak 1 035 (8,24%) szavazatos eredményt tud felmutatni.

A Momentum a régóta stabilan Fidesz kerületeinek számító budapesti környékeken is láthatóvá, sőt, gyakran több ezer, több tízezer ember számára kifejezetten támogathatóvá vált a párt úgy, hogy eközben a hagyományosan baloldalinak elkönyvelt pártok-  a DK és az MSZP-Párbeszéd - is elindultak ugyanott.

Tehát a Momentum nem elsősorban ezek szavazatait szívta fel, persze nyilván sokan kiábrándultak a régiekből, ám úgy tűnhet, a DK, a Momentum és az MSZP együttműködése a fővárosban akár még győzelmet is jelenthet ősszel.

Változni fog a polgármesterjelölti névsor

Nagy kérdés persze, és Fekete-Győr nem is tagadta, hogy a Momentumban még vannak kérdések a pártok közötti együttműködéssel kapcsolatban.

Nem akarnak belemenni abba, hogy a nyár ne a már említett terepmunkáról, hanem az "összefogás-problematikáról" szóljon, ugyanakkor a pártelnök felidézte: eleve úgy kötöttek négypárti megállapodást a fővárosban, hogy az EP-választást követően, a valós erőviszonyok ismeretében tovább tárgyalnak majd.

Kimondott volt, hogy ezeket a tárgyalásokat tovább kell folytatni, ezen senkinek nem kellene meglepődni.

Mivel pedig az említett erőviszonyok valóban jelentősen változtak, és például az MSZP-Párbeszéd listája egyetlen budapesti kerületben sem ért el második helyezést, sőt egy tucatnyi kerületben a DK és a Momentum együttműködése is elegendőnek bizonyulhat, Fekete-Győr kérdésünkre biztosra mondta:

A választók ítéletet mondtak a pártok felett az EP-választáson. Hiba lenne ezt figyelmen kívül hagyni. Ezt nem tehetjük meg. A jelenleg ismert polgármesterjelölti névsor változni fog, ez biztos.

Nem akart azonban részletekbe bocsátkozni, mivel először a párttal kell egyeztetnie. Érdemes ugyanakkor látni, hogy az I. (20,94%), a II. (20,90%), az V. (19,77%), a VI. (21,67%), a VII. (21,48%), vagy akár a VIII. (19,83%), a IX (22,83%), XI. (19,47%), XII. (21,25%), XIII. (21,37%) kerületi eredmények és második helyezés olyan magas arányú előnyt jelez más ellenzéki pártok előtt, ami már komolyan átrajzolhatja Budapest politikai térképét.

Sőt, példaként említésre érdemes a XIV. kerület is, amelyben ugyan csak harmadik a Momentum, de a szavazatok 18,56%-át zsebelte be, azaz 9125 voksot. Ez pedig alig maradt el a DK-s második helyezés eredményétől, és a Momentum további három kerületben is 15 százalék fölötti eredménnyel lett harmadik, azaz komolyan mérhető tényező. 

A sajtóban már felmerült, hogy emiatt akár a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt momentumos támogatása is megkérdőjeleződhet. Fekete-Győr nem kommentálta a híreket, nem mondta, hogy saját jelöltet keresnek, csak megismételte, hogy először a pártjával tárgyalják meg a részleteket, és azt a főpolgármester-jelöltet fogják támogatni, aki megnyeri az előválasztást. Nem lehet azonban kizárni, hogy a Momentum, vagy más részről, akár a civil szférából valaki benevez az előválasztásra Karácsony Gergellyel szemben.

A Párbeszéd társelnöke, Zugló jelenlegi polgármestere nem feltétlenül Puzsér Róberttel kell majd szembenézzen tehát az előválasztáson, amennyiben Fekete-Győrék találnak egy számukra jobban támogatható jelöltet.

Információink szerint ráadásul több egyéb jelölti poszt is napirendre kerülhet. Ilyen például a IX. kerület, amelyben köztudott, korábban mi is írtunk arról, hogy Fekete-Győrék az egykori LMP-s Jancsó Andreát indítanák, aki a Momentumhoz igazolt. Csakhogy az eddigi megegyezések alapján ez a kerület a Párbeszédé, nekik lenne legalábbis jelölési joguk Ferencvárosban. Aligha jelent majd problémát azonban, hogy Karácsonyék lemondjanak erről, sokkal inkább tűnik viharosnak Zugló sorsa, ahol elvileg az MSZP-s Horváth Csaba indulna, ám ehhez forrásaink szerint a Momentumnak még lesz egy-két szava. A fővárosi erőviszonyok átrendeződéséről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Vidéken is láthatóvá váltak

Persze nem annyira törtek át, mint Budapesten, de a Momentum 11 megyében is harmadik lett a DK mögött.

Fekete-Győr szerint az aktivizmusukkal jutottak el rengeteg helyre, és a pártelnök úgy látja, még a legrosszabb nógrádi eredmény is jelentős javulást jelez a 2018-as országgyűlési választásokéhoz képest. Ami nagyon fontos: mindenhol 5 százalék fölött kaptak, ami sem az MSZP-nek, se a Jobbiknak nem jött össze, miközben a megyeszékhelyeken mindenhol 10 százalék körül hoztak. A Momentum-elnök külön említette a hagyományosan jobboldali Sopront és Győrt, továbbá hogy például Vas megyében, "ahol a Fidesz szétnyerte magát", a Momentum igenis megjelent, és hozta a tíz százalékot (Győrben például 11,62% is sikerült).

Az önkormányzati választásra már megkötött ellenzéki együttműködések, illetve koordinációk vidéken elkerülhetetlenek lesznek. Jelenleg 11 megyeszékhelyen van érvényes megállapodás a pártok között, azonban az EP-választás eredményei alapján ezek egyáltalán nem lefutott meccsek az ellenzéki pártok számára a Fidesszel szemben. Együtt sem, nemhogy külön-külön. Emellett 6 városban egyelőre nincs koordináció és toronymagasan vezet a Fidesz. Ám a Momentum elnök optimizmusát az alátámaszthatja, hogy a legrosszabb megyeszékhelyi adatuk is 6 százalékos, Salgótarjánban, mindenhol máshol pedig még akkor is számolni kell velük, ha egymagukban kevesek Orbán Viktor jelöltjeinek legyőzéséhez.

Mindezt a megyeszékhelyeken megalapított és mostanra sok-sok taggal kibővült alapszervezetek munkájának köszönheti a Momentum. Fekete-Győr az ő hitüknek és lelkesedésüknek tudja be azt is, hogy most már nincs olyan része az országnak, ahol ne hallottak volna róluk. De ez azért korántsem jelenti azt, hogy a vidéki településeken mindenhol ismerik, avagy meg is ismerik őket.

Azon kell dolgozniuk, hogy a legkisebb falutól a legnagyobb városig, Budapestig eljussunk, és megmutassuk: mi vagyunk azok, akik képesek lebontani Orbán, azaz a félelem rendszerét

– fogalmazott. A pártelnök szerint az EP-eredmények ennek az üzenetnek a hírét is tovább viszik majd, hiszen az elmúlt egy napban, egyetlen nap alatt 300 ember csatlakozott a Momentumhoz, a mozgalom Facebook-oldala sokáig 95 ezres követői körrel bírt, ám a választást követő napra ez a szám 99 ezer fölé ugrott.

Fekete-Győr azt is mondta, az aktív internetes jelenlét a kampányban is sokat segített. Elsősorban a közösségi médiás kampányeszközöket is igénybe vették, neki személyesen például napi 10 Instagram-sztorija volt, igyekeztek tényleg mindenhol ott lenni, de mivel az anyagi forrásaik korlátozottak, óriásplakátokon kevésbé tudtak megjelenni, mint személyesen. A pártelnök abban reménykedik, hogy nemcsak az aktivisták és a szavazók, hanem a finanszírozók is megjelennek a párt körül, a politika ugyanis költséges buli, ahhoz, hogy az ország minden pontjára elérjenek, támogatókra is szükségük lesz. A pártelnök új jelszava éppen ezért most az: "politikai árvák gyertek, csatlakozzatok", várhatóan októberben pedig mérhetővé is válik, hozott-e eredményt az uniós lendület.

(Borítókép: Balról-jobbra: Cseh Katalin, Donáth Anna, Fekete-Győr András és Hajnal Miklós a Momentum eredményváró rendezvényén 2019. május 26-án. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok