Nyitva hagyott autókból lopott, egy postásautó kifosztása közben pedig rátámadt a postai alkalmazottra is az a férfi, aki ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség emelt vádat.
A 37 éves, többszörösen büntetett előéletű kaposvári férfi az út mellett parkoló és le nem zárt, őrizetlenül hagyott járműveket fosztogatta.
A férfi május közepén egy keszthelyi áruház közelében látta meg, hogy a Magyar Posta egyik járművéből éppen rakodnak. Ki akarta venni a gépkocsivezető táskáját, amiben a kiszállított küldeményekért begyűjtött közel 240 ezer forint volt. A postai alkalmazott azonban tetten érte a férfit, aki dulakodni kezdett a járművezetővel, majd megpróbált elmenekülni, de a segélykiáltásra felfigyelve két férfi lefogta őt.
A rendőrök megérkezésekor a rabló megpróbált elfutni, közben pedig a pénzt is szétszórta, de a járőrök utolérték. A postai alkalmazott a támadáskor nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.