Index Vakbarát Hírportál

Így mosta el az eső a pesti utakat

2019. május 29., szerda 17:22

Zivatarcella csapott le szerda délután a főváros pesti oldalán, a csapadék pedig Budapest több kerületét teljesen elárasztotta: Kőbányán és a kilencedik kerületi Gubacsi úton is folyóként hömpölygött a víz a heves esőzés után, az Időkép 18. kerületben elhelyezett automatája pedig 36 milliméter csapadékot mért.

A zivatarokat egy hullámot vetett hidegfront generálta, az Időkép szerint pedig az összeáramlási vonalak mentén lassan mozgó gócok rövid idő alatt akár 20-35 mm elérő csapadékmennyiséget is maguk után hagyhatnak.

Kőbányán az Éles saroknál délután három után nem sokkal vált tarthatatlanná a helyzet, a lejtős kanyarba a fenti utakról lefolyó víz ugyanis teljesen elöntötte a vonatfelüljáró alatti részt.

A villamosokat már negyed 4 körül sem engedték le a kanyarba, az autók és a buszok viszont húsz percig még tudtak közlekedni. Később azonban bő tíz percig őket is csak saját felelősségükre engedték át a forgalomirányítók, nem is véletlenül, mert többen álltak vészvillogóval a felüljáró alatt is a két oldalán is.

Élessarok felüljáró özönvíz

Kicsivel feljebb, Kőbánya-Alsónál sem volt jobb a helyzet, olvasónk videója alapján ott is annyi eső esett, hogy valóságos folyóban kellett haladnia az autóknak.

Kőbánya alsó vasútállomás özönvíz

Egy másik olvasónk a Gubacsi útról küldött felvételt, ahol szintén hasonló állapotok uralkodtak:

Rovatok