A Dunában alacsony vízállásnál sem egyszerű a mentőbúvárok dolga, de magas vízállásnál és erős sodrásnál még komplikáltabb a mentés. Összeszokott csapatra van szükség, de a hajó kiemelése így is elég lehetetlen küldetés egy az Indexnek nyilatkozó, már nem aktív ipari búvár szerint, aki nem szerette volna, ha a nevét közzétesszük.
A kutatásban a honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem búvárjai vettek részt, de már külső segítséget is igényeltek, nem véletlenül. Magyarországon több cég dolgozik napi szinten ipari búvárokkal, elég jó a képzésük, a mentés technikájában magas szintre jutottak, még ha olyan felszereltségük nincs is, mint a külföldi cégeknek. Nemrég derült ki, hogy az osztrák Cobra különleges búváregysége is részt vesz a keresésben.
„A magáncégek búvárjai gyakran kerülnek éles helyzetbe, a honvédségnél és rendőrségnél pedig inkább csak gyakorlatoznak. Egészen más a stressz-szint a két helyzetben, az ipari búvárok tapasztalata sokat számít, ők napi szinten hasonló, rossz látási körülmények között dolgoznak. A búvár legnagyobb ellensége a pánik, ezért sem mindegy, ki hányszor dolgozott élesben. Azt sem könnyű először kezelni, ha beleakadsz egy holttestbe."
A magyar búvárok nemzetközi szinten is elismertek, mentálisan kiemelkednek a többiek közül. Hozzá vannak szokva, hogy csak a kezükkel „látnak". A hazai vizekben egy-két bányató kivételével minimálisak a látási viszonyok, muszáj így megtanulniuk tájékozódni" – mondta szakértőnk. A Dunában alacsony vízállásnál, apadásnál is maximum 40-50 centis a látótávolság. A jelenlegi helyzetben pedig nagyjából nulla, a búvárok még a sisakjuk előtt elhúzott kezüket sem látják.
A nagy sodrás és hordalék is nehézzé teheti a mentést és kutatást, az egykori ipari búvár elmondta, a létrájukhoz préseli őket a víz az első egy-két méteren, amikor ereszkednek. Kicsit lentebb már valamivel könnyebb mozogni. Egy könnyűbúvár-felszerelésből a sodrás simán kifordítja a merülőket, ezért speciális ruházatra és sisakra van szükség.
A búvárok visznek magukkal palackot is, de azt csak vészhelyzet esetére, felszíni levegőellátást kapnak. Az úgynevezett nargile kommunikációs vonal, mentőkötél és köldökzsinór is egyben.
A merülésekhez szerinte egy minimum ötfős, összeszokott csapatra van szükség. „Aki a felszínen a merülést vezeti, annak nyugodtan, higgadtan kell kommunikálnia, nem mindegy, ki van a rádiónál, egy tapasztalt, sokat látott búvárra van szükség, aki a másik oldalon is minden szituációt átélt már; ha a felszínen, ha a légellátással, ha a víz alatt történik valami, tud reagálni, ezzel is meg tudjuk előzni a pánikhelyzeteket.”
Egy búvár maximum egy-másfél órát tud dolgozni a víz alatt, a sok tapogatás, mászás a hajón, a sodrás elleni küzdés sokat kivesz belőlük, az oxigénfelvételük is folyamatosan nő. Elvileg zár a ruhájuk, de a mandzsettánál azért egy idő után beszivárog a víz, így le is hűlnek.
A szakértő szerint a hajó helyzete miatt még nehezebb a mozgás és a kutatás, mert a Margit híd pillére mellett felgyorsul a folyó, erősebb a sodrás. A merülés előtt a búvárok vagy egy maketten, vagy a hajó tervrajzán próbálják megtanulni a hajóbelsőt. Az egykori ipari búvár azt mondta, a jelenlegi állapotok között nem szabad bemenni a hajótestbe. A búvár élete is veszélybe kerülhet, és az eszközöket sem tudják biztonságosan levenni. A mentésnél fontos lehet a gyorsaság, de azért a búvár élete az elsődleges.
Úgy véli, a hajó kiemeléséhez valószínűleg óriási darukat kellene hozni, amelyeket a partról is biztosítanak drótkötelekkel, bár ez is veszélyes mutatvány. Szerinte a búvárok most inkább a hajó pontos helyzetének felmérésében, esetleg az eltűnt személyek felkutatásában tudnak leginkább segíteni, a kiemelés borzalmasan bonyolult módszert és nagy körültekintést igényel.