Index Vakbarát Hírportál

Kerpel-Fronius Gáborral indul a főpolgármester-jelölti előválasztáson a Momentum

2019. június 3., hétfő 09:05

Kerpel-Fronius Gábor száll ringbe a Momentum jelöltjeként a főpolgármester-jelölti előválasztáson, jelentette be hivatalosan is Fekete-Győr András. A Momentum elnöke a Széll Kálmán téren tartott sajtótájékoztatót, hogy tisztázza az elmúlt napokban nagy vihart kavart kérdéseket: indít-e a Momentum főpolgármester-jelöltet Budapesten az ellenzéki előválasztáson, és ha igen, ki lesz a jelölt? 

A Momentum küldöttgyűlése úgy határozott, hogy Kerpel-Fronius a jelölt, aki a XIII. kerületi Momentum tagja, szerepelt a párt EP-listáján (a 6. helyen), és nyilvános közösségi médiás bejegyzései alapján meglehetősen konszenzuskereső, a más ellenzéki pártokkal való együttműködéstől nem elzárkózó politikus.

Kerpel-Froniusról a pártelnök elmondta: politikán kívülről érkező, tapasztalt cégvezető, édesapa. A Momentum meghatározó véleményvezére, a XIII. kerületben együtt járták a helyieket végig.

Fekete-Győr András ismét megköszönte az EP-eredményt, de egyúttal arról is beszélt, hogy jön az önkormányzati választás. Tarlóssal szemben egy jelöltnek kell állnia, ennek kiválasztására a legjobb út az előválasztás – mondta. „Kell az ellenzéki pártverseny” – közölte. Fekete-Győr szerint a jelöltjük Tarlós méltó kihívója, a budapestiek méltó főpolgármestere lehet.

Kerpel az újságíróknak azt mondta, nagy örömmel áll itt. „Nagy a feladat az őszre” – közölte, majd arról beszélt, hogy a főváros miért fontos számára. Szerinte Budapest a lehetőségek városa, de a Fidesz-maffia a saját játszóterévé tette. Főleg az ingatlanmaffiára gondol, a jelölt a lakhatási válságról beszélt. A másik nagy gond szerinte a parkolási maffia. „Fel kell számolni a parkolási és az ingatlanmaffiát. Ehhez kell visszavenni Budapestet” – mondta.

A Momentum jelöltje szerint akkor fejlődött ez a város, amikor távlati célok is voltak, de Tarlósékkal ilyen nincs, csak az akut problémák megoldása és menedzselése. „A Momentum 30 éves távlatokban rendelkezik Budapest-programmal” – közölte. Részletesen beszélt arról, hogy milyen várost szeretnének, és hogy milyen főpolgármesteri szerepfelfogása van. 

Vissza kell venni a várost a budapestieknek

– jelentette ki. Azért indul el az előválasztáson, mert szerinte olyan jelöltre van szükség, aki a bal- és a jobboldali szavazókat is meg tudja szólítani.

A Fidesz-árváknak is szövetséget kínál

– mondta. Ahogy fogalmazott: sokféle politikai nézetű emberrel képes „szeretetteljes életközösségben élni”. Azt mondta, hogy sokan beszélnek arról, 30 nap kevés arra, hogy megismerjék. Erre az a válasza, hogy az NOlimpia idején is éppen 30 napjuk volt, és az EP-választás előtt sem dúskáltak a lehetőségekben. Elmondta, hogy minden reggel a város különböző pontjain fog állni. Várja a kérdéseket és a javaslatokat, a kritikát is.

A Momentum Budapesten az országos eredményénél is jobban szerepelt. A 41 százalékot szerző Fidesz és a fővárosban közel 20 százalékos eredményt produkáló DK után a harmadik lett 17 százalékkal. A Momentum az ellenzéki háziversenyben is jól szerepelt: a 23 kerületből 10-ben a második lett.

Megkérdeztük a jelölttől, hogy tudja-e támogatni Karácsony Gergelyt akkor, ha elveszíti az előválasztást. Erre azt felelte: hisz abban, hogy ő jobb jelölt, mint Karácsony, de fontos, hogy egy jelölt legyen, így támogatni fogja Karácsonyt, ha az MSZP-Párbeszéd jelöltje nyeri az előválasztást. Másik kérdésre Fekete-Győr András is azt mondta, nem gyengítik, éppenséggel erősítik az előválasztás intézményét azzal, hogy saját jelöltet állítanak. A pártelnök szerint kifejezetten fontos, hogy erős legitimitású jelölt álljon majd ősszel Tarlós Istvánnal szemben.

Megírtuk: a Momentum elnöksége saját főpolgármester-jelölt indítása mellett döntött a múlt héten, ez a jelölt pedig elindulna Karácsony Gergellyel szemben az ellenzéki előválasztáson. Az elnökség döntését a küldöttgyűlésnek is jóvá kellett hagynia a hétvégén. A Momentum a Facebookon azt írta: mindenképpen részt vesznek az előválasztáson.

A Momentum az eredménytől függetlenül az előválasztás győztesét támogatja a főpolgármesteri kampányban. Célunk, hogy Tarlós Istvánnak egy kihívója legyen, és hogy megtaláljuk azt a jelöltet, aki minden ellenzéki szavazót képviselni tud az őszi választáson.

Az előválasztáson biztosan indul még Karácsony Gergely, az MSZP–DK–Párbeszéd–Szolidaritás jelöltje, aki üdvözölte, hogy a Momentum saját jelöltet állít. Eközben Puzsér Róbert azt mondta, hogy akkor indul, ha megállapodnak konszenzusos jelöltekről a kerületekben, ám ezek a feltételek jelenleg szerinte még mindig nem teljesültek. Ezért éppen hétfőn reggel közölte: „Az ellenzéket daráló ellenzéknek kellemes előválasztást kívánok! Októberben találkozunk.” Tehát Puzsér nem vesz részt az előválasztáson, csak szimplán elindul az önkormányzati voksoláson, amelyen ugyanakkor éppen ezért az LMP már nem őt fogja támogatni. A liberális Sermer Ádám is jelezte, nem indul az előválasztáson, ősszel viszont próbálkozik.

Más főpolgármester-jelöltről egyelőre nem tudni, Tarlós István őszi újraindulását a Fidesz–KDNP támogatja.

(Borítókép: Momentum sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Kerpel-Fronius Gábor a főpolgármester-jelöltje a pártnak 2019. június 3-án. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok