Mennyit lát az ipari búvár szakma a Hableány kiemelését érintő búvármunkálatokból?

Kívülről nagyon nehéz ebbe belelátni, de teljes a bizalom a helyszínen helyt álló szakemberek iránt. Nem sok ipari búvár van Magyarországon, de láthatóan a kollégáink, és katonai búvárok is részt vesznek a mentésben, továbbá a koreai mentőcsapat tagjai is vélhetően katonai hátterűek. Mi ipari búvárok vagyunk, azaz ivóvíztől a szennyvízig, 0-50 méteres vízmélységig képesek vagyunk különböző munkákat elvégezni.

Ha valami elromlik a víz alatt, azt megszereljük, betonozunk, betontámfalakat csinálunk, ha kell, akkor akár robbantunk is  – persze civilként, nem katonai céllal – a víz alatt. A cégünkkel többször részt vettünk és én magam is részt vettem már különböző mentésekben. Ennek ellenére nem nevezném magamat, vagy akár bárkit, aki nincs most is ott a helyszínen, a helyzet szakértőjének, mert nem vagyunk benne ebben a mentésben, és mert

több mint 60 éve ilyen súlyosságú baleset nem is történt Magyarországon.

Egyébként sem minden héten süllyed el hajó Magyarországon, hogy ebben bárkinek magabiztos tapasztalata legyen. Vannak persze olyan búvárok, akik arra szakosodtak, hogy a Dunán elsüllyedt hajókat a felszínre hozzák, de a munkánkból is tudjuk, hogy minden egyes eset, minden helyszín más, a körülmények mindent befolyásolnak. Éppen ezért nem is akarok kívülről beleokoskodni. Mi most fejeztünk be egy elég komoly munkát, nem jelentkeztünk erre a mentésre, nem is hívtak minket, de vannak ott elegen. Nagy és jó csapat gyűlt össze a dunai mentésre. Le a kalappal előttük, nehéz körülmények között bizonyítanak. 

Milyenek ezek a körülmények búvárszemmel?

Nem sokkal tudunk többet kívülről, mint a laikusok. Aki ott van, csak az tapasztalhatja, hogy pontosan milyenek a látási viszonyok, mennyire hideg a víz, milyen erős a sodrás. De amit tényleg fontos figyelembe venni, hogy a Duna, a Tisza is árad. Ez pedig azt jelenti, hogy nemcsak a vízállás magasabb, hanem az áramlási sebesség is. Hogy mennyire? A múlt héten a helyszínen dolgozó ipari búvárok már beszámoltak az első merülési kísérletről, amikor el sem tudott rugaszkodni a kolléga a létrától. Ez nagyon kemény áramlást jelez.

Érdemes tudni, hogy a búvárruhának van egy felhajtóereje, amit egy ipari búvár – körülménytől függően – olyan 30 kilogramm ólommal ellensúlyozni szokott, hogy lent tudjon maradni. Ez nem sportbúvárkodás, nem kiegyenlíteni kell a testsúlyt és a felszerelést, hogy lebegve mozogni tudj, hanem lenn akarsz maradni a víz alatt, a fenéken. Nem véletlenül nevezték nehéz búvároknak régen az ipari búvárokat, akik a fenéken dolgoznak. Ha jól olvastam, ez az első próbálkozó búvár olyan 60-65 kilót vett magára, és azzal is vitte a víz.

Ilyen áramlásban az ember nem tud mit csinálni, meg sem tud kapaszkodni, nemhogy valamit felkutatni, felhozni. 

Mostanra már több merülés is volt, komoly eredményekkel, hiszen a roncs kiemelését is elkezdték előkészíteni a felderítő búvárok. Mi ilyenkor a dolguk konkrétan?

Vakon dolgoznak, az valószínűsíthető a beszámolók alapján. Amit tudunk, hogy jöttek csehek, osztrákok és a dél-koreaiak, így együtt a legkorszerűbb műszerekkel felszerelve a felszínről mérték fel, pontosan hogyan fekszik, milyen állapotban van a folyómederben a roncs. Hogy hogyan, milyen irányban áll, milyen sérülései lehetnek. Egészen addig nem is nagyon tudtak mást tenni, mint megpróbálni kitapogatni, hogy pontosan milyen helyzetben fekszik a fenéken a roncs. Ha majd megy le a vízszint, azzal az áramlás is csökken, már többet engednek a körülmények.

De mindenképpen életveszélyes ez a munka: minden tiszteletem azoké, akik azon dolgoznak, hogy a felszínre hozzák az áldozatokat és a hajót is. Személyes emlékem, amikor még a Magyar Honvédelmi Szövetségen belül olyan kutatási akcióban kellett részt vennem, amiben a Hernád folyóban kerestünk holttestet. Az egy kis folyó, de olyan sodrása van, hogy azt elmondani nehéz... Úgy lehet elképzelni, hogy a víz alatt vagy, becsukod a szemed. Mert ha nyitva tartanád is, körülbelül annyit látsz, mint becsukott szemmel. És csak tapogatsz, miközben nincs semmi, amiben meg tudnál kapaszkodni... 

De mit tud kitapogatni így egy búvár, ami adott esetben a roncs kiemelését segítheti?

Egyelőre nem tisztázott a pontos kiemelési technika, hogy hogyan fogják csinálni, Gondolom, ez is a körülményektől függ, de várhatóan a hajó alá tesznek köteleket, gurtnikat, azokat áthúzzák alatta és a daru így emelheti meg. Léteznek felfújható párnák, avagy ballonok, amelyek különböző súly megemelésére képesek és a víz alatt felfújhatóak.

Ez nem egy picike hajó. Hatalmas súllyal, megtelve vízzel – nem lesz egyszerű.

Ezért egy bizonyos szint felett elkezdhetik kiszivattyúzni a vizet belőle, hátha feljön a víz felszínére és úszik. De ugye, miután az a nagy hajó úgy nekiment, hogy maga alá gyűrte, valószínűleg tényleg ripityára tört a Hableány. Erre lehet legalábbis következtetni abból, hogy hét másodperc alatt elsüllyedt. Márpedig, ha ez a hajó széttört, akkor ez nem fog magától úszni, akkor teljesen ki kell emelni a vízből, egy másik, egy szállító hajóra...

És a konkrét kiemelési munkákban is lesz szerepe a búvároknak, vagy ott már a daru dolgozik?

A búvároknak is van szerepe, persze. A gurtnik áthúzásában vagy rögzítési pontok felszerelésében kell dolgozniuk, hogy előkészítsék a kiemelést. Én Amerikában vettem részt ilyenben, de ott is inkább kikötőkben, nem ilyen zavaros vízben. Attól függ, hogy hol és hogyan fekszik a hajó, a köteleket vagy a gurtnikat rögzíteni kell, megvizsgálni, hogy hol lehet átfűzni a roncs alatt. Sőt ha kell, akkor a búvárok ki tudják mosatni a medret ezeknek a gurtniknak.

Vannak speciális technikai lehetőségek, de ez is a Duna medrének állapotától, a helyszíntől, a hozzáférési lehetőségektől és elsősorban a Hableány sérüléseitől függ. Nagyon nem egyszerű ez a dolog, nem szabad ítélkezni. Csak ők látják, nem mi. Az egyik búvár nyilatkozatából arra is következtetni lehet, hogy a hajó mozdul a víz alatt, azaz rögzíteni kell majd. Nem lenne okos bemenni a hajótestbe úgy, ha fennáll a veszélye, hogy elmozdul, ráadásul ha nem látják, mi van benn, akkor az szintén növeli a veszélyét annak, hogy ott marad a búvár is, ahogyan az utasok.

A Hableány sérüléseiből fakadó gyors süllyedés miatt nem is volt esélyük kijutni a hajótestből az áldozatoknak?

Bele lehet gondolni abba, hogy egy szűk térben, egy kisszobának beillő helyiségben néhány másodperc alatt megjelenik a víz, sőt, ezt a teret hirtelen, csapásszerűen elönti a hideg, 12 Celsius fok körüli víz. Azért ha bele kell ugrania az ilyen hideg vízbe, már akkor is sokkot kaphat egy rutintalan ember, nemhogy egy ilyen traumatizált állapotban. Arról nem is beszélve, hogy milyen ütés érhette az utasteret. Valószínűleg tényleg esélyük sem volt.

Az egyik áldozat vélhetően egy ablakon megpróbált kimászni, hiszen a búvárok egy nyílászárónál találták meg a testét. Hogyan találnak meg bármit, bárkit a csak tapogatózó búvárok és főleg hogyan jelölik meg, hogy ott van, ahol van?

Speciális eszközökkel, például egy kötéllel, amin egy bóját fellőnek, mondjuk egy automata széndioxid-palackkal. Egy ilyen eszközzel akár jelezhették a másik búvárcsapatnak, hol kell merülni. De nem tudom, valóban így csinálták-e, vagy másképpen. Az is lehet, hogy másféle jelzést tettek oda, olyat, amit valamilyen módon mégis látni lehet 10-20 centiről.

Esetleg fejlámpával, vagy más reflektorokkal világítanak?

Vannak ilyen eszközök, de egy áradó Dunának egyébként is koszos, mocskos, agyagos, hordalékos a vize, tehát a víz alatti világítással is legfeljebb pár centit láthatnak.

Gondolom, hogy ha a tapasztalat nem is kérhető számon, a felkészültség hiányáról nem lehet beszélni ezeknél a búvároknál.

Szó sem lehet róla, itt a legfelkészültebbek vannak. Nyilván közülük is még a legjobb, legnagyobb tapasztalattal rendelkezők merültek elsőként, ők határozták meg, mikor érdemes, vagy mikor nem érdemes próbálkozni. Úgy tudom ráadásul, hogy a pillanatok alatt nemzetközivé alakult, kibővül csapatban dolgoznak olyanok is, akik már vettek ki uszályt a Dunából. De a katonai búvároknak sem "csak" mentésre, felderítésre van képesítése, hanem ipari búvár képzést kapnak. Aztán, ha jól tudom, jelen vannak még tűzoltó búvárok is.

A magyar, osztrák, koreai és más búvárcsapatok pedig együtt még nagyobb szakértelmet képviselnek, őket kell összehangolni. Mert itt szorosan együtt kell dolgozni: a kalapácsot, bármilyen szerszámot egymás kezébe kell adni váltásokkor. A kommunikációnak is tökéletesnek kell lennie, a merülésvezetőre minden körülmények között hallgatni kell. Előre meg kell határozni, hogy mit akarunk, mit fogunk csinálni, aztán beosztani, hogy ki és mit hajt végre ebből. Aki feljön a vízből, annak pontosan kell tájékoztatnia az őt követő búvárt.

Itt nagyon szoros koordinációban kell együtt dolgozni.

Ha például egyszerre egy merülő búvár van lenn, akkor egy biztosító búvár is dolgozik vele, ugyanolyan felszerelésben, készen állva a váltásra. Akár lenn is lehet a létra alján, a víz alatt, és bármikor segítségére van a merülőnek, vagy akár le is váltja. Eközben minimum egy, de inkább több búvársegítő figyeli és tartja a kapcsolatot a vízfelszínről a merülővel, akinek ha bármire – szerszámra, eszközre – szüksége van, azt azonnal leküldik számára kötélen. Csak csapatban lehet ezt csinálni. 

Hogyan kommunikálnak, például rádión?

Nem, telefonkapcsolatban vannak, minden lélegzetvételét hallják és figyelik a merülőbúvárnak a segítői. Ha pedig jók a látási viszonyok, ott a sisakra szerelt kamerán keresztül mindent láthatnak is a fedélzeten, amit a merülő csinál. A biztonság az első. Ez egy szörnyű tragédia, meghalt sok ember, fel kell hozni őket, fel kell hozni a hajót is, de a búvároknak úgy kell dolgozni, hogy tudják: őket és a társaikat is várják haza. Azért megy le a biztosító búvár is a társával, mert néhány másodperc is számíthat egy-egy váratlan helyzetben. Nekem is van már pár születésnapom...

A súlyosan életveszélyes körülmények különleges fizikai adottságokat, felkészültséget igényelnek?

Persze, csak tökéletesen egészséges, jó fizikumú ember lehet ipari búvár. Nem egy vékony kis neoprén búvárruhára kell ugyanis gondolni, hanem úgy érdemes elképzelni az ipari búvár felszerelést, mint egy űrhajós szkafanderét – gumi, vagy neoprén ruhával, sisakkal. És akkor ebben, a víznyomással egyensúlyozva kell bármilyen feladatot elvégezni a víz alatt. Eleve az idő limitált –általában egy óra a maximum a víz alatt –, de a levegő, a mélység, és ezernyi más körülmény is kiváló fizikumot kíván.

Sokan sportolói, vagy katonai háttérrel, múlttal rendelkeznek, ráadásul már a képzés is komoly fizikumot kíván, sőt: úgy vizsgáznak az ipari búvárok, hogy gyakorlatilag le van meszelve a maszkjuk.

Egyébként magyar búvárok számos külföldi munkában részt vettek már, így azt is elmondhatom, hogy a nemzetközi megítélésünk jó: olyan visszajelzéseket kapunk, hogy a magyarok gyorsan és pontosan végzik a munkájukat, kiváló a problémamegoldó-képességük, de egyszerre ezzel képesek a fegyelemre. Hiába nincs tengerünk, amikor az Egyesült Államokban vizsgáztattak engem, én is olyan feladatot tudtam megoldani egy nap alatt, ami a helyieknek dupla annyi idő alatt ment, azonnal fel is vettek. Ez nem ma volt, de azt mutatja, hogy már akkor is jó volt a képzés nemzetközi viszonylatban.

A most a Dunán dolgozók is el fogják végezni, ami a feladatuk. Ez tényleg csak idő kérdése.

(Borítókép: Búvár készül lemerülni az elsüllyedt Hableányhoz 2019 június 4-én. - fotó: Ajpek Orsi / Index)