Márki-Zay Péterék, a Mindenki Magyarországa Mozgalom megkezdte önkormányzati kampányát. Vajon baj-e, ha egy politikus ingujjban van, mik a fontosabbak, az elvek vagy a győzelem, kétpárti rendszer van-e Magyarországon? Mikropolitológusi elemzések pörköltszagban egy kampánynyitón, ahol előjött Lakitelek szelleme, és még az ásványvízre is figyeltek.
Életem második politikai zászlóbontásán jártam szombat délelőtt – igaz, hivatalosan ez önkormányzati kampánynyitó volt. Az első csaknem kilenc éve Gyulán volt, ahol Gyurcsány Ferenc jelentette be a Demokratikus Koalíció elindítását, és azt, hogy az őszödi beszéd csak egy hitvesi csók volt. (Amúgy vajon hány olyan szavazópolgár van, akinek az őszödi beszéd ma már annyit se mond, mint az, hogy Pokémon Go? Mindegy is.)
Akkor néhány hónappal voltunk túl egy rendszerváltozással felérő magyar parlamenti választáson, Gyurcsány kiszorult az MSZP-ből, és kétségesnek tűnt, lesz-e még az életben politikai tényező.
Most, néhány nappal egy európai parlamenti választás után úgy tűnik, Orbán Viktoron kívül csak Gyurcsány Ferenc politikai tényező.
Nem csoda, hogy a Rákos mezején is ő volt a legtöbbet emlegetett politikus. Mármint természetesen a mostani kvázi zászlóbontó, az MMM kampányát meghirdető Márki-Zay Péteren kívül – aki név szerint is egyetlen nem jelenlévő politikust emlegetett beszédében, épp Gyurcsányt (vagyis még egyet, Dobrev Klárát is).
De ne szaladjunk ennyire előre.
Miközben szombat délelőtt, az első igazán nyári hétvége hangulatában Rákospalotára tartottam, arra gondoltam, mekkora politikai és kommunikációs baklövés ez, amit ezek a marketingügyekben elvileg profi MZP-ék csinálnak. Mintha a pompeji pusztulása utáni napokban kezdenének el szervezkedni a Flavius család megbuktatására törő szenátorok, amikor a birodalomban mindenki a katasztrófára figyel: az egyébként is hosszú pünkösdi hétvégén az emberek érdeklődését a hajókatasztrófán kívül talán csak az esti válogatott meccs vagy egy random celeb esküvőjével/válásával/szülésével lehet felkelteni. Arról nem is beszélve, hogy a sajtónak viszonylag későn, péntek délben szóltak a rendezvényről – persze ki tudja, ennek akár önvédelmi okai is lehettek.
A helyszínen aztán kiderült: ha Rákos mezeje messze is van a magyar belpolitikát leginkább formáló budapesti belváros szívcsakrától – persze közelebb, mint Gyula vagy Lakitelek, amit a sátor- és a rendszerváltás-analógia miatt is többször emlegettek a szónokok is, a résztvevők is –, az MMM elindítását profi szervezés előzte meg. Márki-Zay gyakran beszél az amerikai éveiről, egy most megjelenő, róla és a politikai vízióiról szóló könyvben is emlegeti, hogy milyen egy kampány ott – és most mintha ebből köszönt volna vissza a politikusi megjelenéstől és kommunikációtól kezdve egészen az ásványvíz kiválasztásáig.
A Politikus, jelen esetben MZP, a rendezvény előtt a sátor különböző pontjain bukkant fel, puszilkózott ezzel, ölelkezett azzal, kezet fogott amazzal. Mindezt feltűrt ingujjal, amin egy idősebb úriember zsörtölődött kicsit („miféle politikus az, aki egy zakót nem képes felvenni, ennyi tisztelet járna, még ha meleg is van”), de a felesége leintette: „ugyan már, hát ez a Péter ilyen közvetlen, inkább nézd úgy, mint aki nekigyürkőzik a munkának”. Mások azon akadtak fenn, hogy a regisztrációnál a két fiatal MMM-aktivista mindenkit tegezett – megint mások pedig épp ennek örültek.
A vélemények heterogén áradata amúgy az egész rendezvényre jellemző volt – az eseményen, igaz, csak vendégként feltűnt a Karácsony Gergely főpolgármesterségét támogató MSZP-s Kunhalmi Ágnes is –, ahogy valószínűleg az egész népfrontos MMM-re jellemző, volt itt More Than Academy-póló, kereszt és O1G-kitűző is. Nyilván tisztában van ezzel a sokszínűséggel Márki Zay is, aki a beszédében, amit három MMM által támogatott polgármesterjelölt bemutatkozása előzött meg, többször visszatért arra: neki mindegy, valaki jobb- vagy baloldali (szerinte a Fidesz sem jobboldali, de nagyon hiányzik az országból egy „jobboldali Fidesz, amelyik nem lop”), az a lényeg, hogy ne legyen tolvaj, ne a tolvaj fideszes kisebbséghez tartozzon.
Persze amellett, hogy neki személy szerint mindegy, valójában mégsem az.
A mozgalom modellje egyszerű: minden településen egy ellenzéki jelölt legyen egy kormánypárti jelölttel szemben. „Ami ma Magyarországon van, az egy kétpártrendszeri választási rendszer. Van egy kormánypárt és van egy ellenzék – és amíg az az ellenzék megosztott, nem egy jelöltet állít, addig nincs esélye győzni”. Ahogy ezt még a rendezvény előtt a rotyogó paprikás szagában pogácsázó nénik beszélték, „az a baj, hogy sok lúd nem győz disznót, lássuk már be”.
Szóval a modell egyszerű, megvalósítani viszont már nem könnyű feladat – ezt maga MZP is elismerte beszédében. Egyfelől azért, mert számolni kell a reálpolitikai realitásokkal is, a társadalmiakkal is. Utóbbi például, hogy
olyan helyeken, ahol sok a jobboldali, de Fideszben csalódott szavazó, ne volt MSZP-s vagy DK-s induljon, ahol sok a cigány, ott nem jobbikos
– sorolta a logikus szempontokat (amik még akkor is logikusak, ha például az MMM által támogatott egri jelölt, a jobbikos Mirkóczki Ádám azt mondta, hatalmas utat járt be, amik során megvívta a maga belső küzdelmeit, mire eljutott az MMM-hez onnan, ahová a politikába szocializálódott).
Csak kérdés, az EP-választások után, amikor két ellenzéki erő is megerősödve érzi magát, mi valósulhat meg ebből. Budapesten, ahol az ellenzéki Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor előválasztáson vesz részt, nyilván nem lesz ilyen gond, de Márki-Zay szerint a DK-nak és a Momentumnak önmérsékletet kell tanúsítania, és nem szabad a korábbi megállapodásokat pártpolitikai alapokon felrúgni. Gyurcsányt többször is emlegette a beszédében MZP, mindig azt hangoztatva: az Orbán-rendszer leváltásához összefogás és azon alapuló taktikai szavazás kell.
Meg még háromezer ilyen kis Márki Zay kellene
– mondta egy pogácsázó asszony a barátnőjének.
„Meg hogy a Gyurcsány belássa, azzal tesz jót, ha nincs szem előtt, ha akar valamit, a Klárikájára bízza, rá még csak-csak szavaz az ember” – bólogatott amaz, majd nem sokkal később már ott tartottak, hogy mi lesz a fontosabb ősszel, az elvek vagy a győzelem. „Hát most szavazzak a Gyurcsányék Olgácskájára? De ha meg azt nézem, hogy akkor Tarlósra kell...
Jaj, Istenem, hogy csak a Gyurcsány van, vagy csak az Orbán
– sóhajtoztak el még három-négy amúgy nagyon finom sajtos pogácsát.
A színpadon közben Márki-Zay befejezte a beszédét, méghozzá azzal, hogy 2022 most ősszel kezdődik, és ha a Fidesztől annak EP-választási kudarca után most a közép- és nagyvárosok negyedét-harmadát el tudják venni, azzal megkezdődik az Orbán-rendszer bukása (korábban az MMM által támogatott volt MSZP-s Csőzik László érdi polgármester-jelölt is erről beszélt, hogy miután az EP-választáson Orbán populista álmai megsemmisültek, most még egy ütést be lehet neki vinni az önkormányzatin, ami alapja lehet a 2022-es kormány- és rendszerváltásnak).
Ezután mindenki összeállt egy képpé, mármint az MMM által már támogatott polgármesterjelöltek, majd kis csapatokra oszlottak a küldöttek, hogy a jól megérdemelt paprikás előtt regionális feladatokat beszéljenek meg, akinek pedig ilyen dolga nem akadt, az Herczeg Zoltán divatguru szavait ihatta.
Mi inkább a sikersztori feliratú Szentkirályit választottuk – mondtam, hogy mindenre odafigyelnek –, majd még mielőtt megtuduk volna, mik az ő személyes motivációi és vízió, elhagytuk Rákos mezejét. És csak reménykedni tudunk, hogy 2022 késő telén nem a befagyott Dunán folytatódik a show.