Index Vakbarát Hírportál

Lefestették a baleset nyomát a Viking Sigyn testén?

2019. június 11., kedd 09:52

A dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint átfestették a Viking Sigyn szállodahajó egy részét a Hableány tragédiája óta.

A 28 halálos áldozattal, köztük 26 koreai turista halálával járt baleset kapcsán a dél-koreai fél korábban is kifogásolta, hogy a svájci bejegyzésű Viking Cruises tulajdonában lévő hajó elhagyhatta Magyarországot a tragédia után. (A hatóságok csak a hajó kapitányát vették őrizetbe, a szállodahajót nem foglalták le.) 

Ha a dél-koreai sajtó értesülése pontos az átfestésről, az valóban kérdéseket vethet fel.

A Viking Cruises svájci cég egy magyar kft-n keresztül közösen tulajdonolja a Rogán Antalhoz tartozó Magyar Turisztikai Ügynökséggel a legfőbb dunai hajós céget, a Mahart Passnave-t.

Az igazi érték a cég kezében levő 70 kikötő, közöttük számos belvárosi kikötő, azaz a budapesti hajókikötők túlnyomó része.  Mint arról korábban beszámoltunk , egy korábbi tanulmány becslése szerint a szállodahajók fogadásából származó árbevétel 2010-ben együttesen mintegy 1,3-1,5 milliárd forint, együttes hasznuk pedig mintegy 1-1,2 milliárd forint volt. A tulajdonos Viking valószínűleg kedvező kondíciókkal dokkolhatja szállodahajóit a belváros legszebb panorámát nyújtó dunai pontjain, sokszor elfoglalva a rakparton sétálók elől a teljes kilátást.

Rovatok