Index Vakbarát Hírportál

Varju László: 2019 a Fidesz kudarcának éve lesz

2019. június 11., kedd 14:06

Megizzadtak a politikusok a parlament pünkösd utáni plenáris ülésén, azonban nem a tüzes felszólalásoktól gyöngyözött a politikusok homloka, hanem a kormánypárti és ellenzéki képviselőket egyaránt érintő kánikula miatt. 

A napirend előtti felszólalásokban először Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője ítélte el a múlt héten úzvölgyi temetőben történt atrocitásokat, majd Szijjártó Péter külügyminiszter nyomatékosította, hogy ami történt, az elfogadhatatlan. A kormány számára az egyetlen megoldás, ha a román állam visszaállítja eredeti állapotába a temetőt, ahol többségében magyar katonák nyugszanak. 

Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője arról beszélt, hogy az őszi önkormányzati választásokon az ellenzék visszafoglalja majd Budapestet. Szerinte a Fidesz elszámolta magát az Európai Parlamenti választásokon: 15 mandátumot reméltek és a szélsőjobb előretörését várták, de be kellett érniük 13 mandátummal, az áttörés pedig elmaradt. 

Önök mindent arra tettek fel, hogy mi nem tudunk összefogni és együttműködni

- jelentette ki Varju, aki szerint az elmúlt napok eseményei megmutatták, hogy ez nincs így az ellenzéki oldalon. "Kis szerencsével a budapestiek az előválasztáson arról fognak dönteni, hogy ki legyen a főpolgármester" - mondta. 

Úgy vélte, hogy a Fidesz az önkormányzati választáson is elszámolja magát, így 2019 Orbán Viktoréknak a "kudarc éve lesz". 

A kormány nevében Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszolt. Szerinte metró-ügyben Gyurcsányék megmutatták, mit várhatnak tőlük a budapestiek: a politikus szerint ez volt minden idők "valószínűleg legnagyobb korrupciós bűncselekménye". 

Dömötör elmondta, hogy a DK kivéreztette a fővárosban az egészségügyet, kórházi ágyak ezreit vették el, a demokráciáról szólva pedig, körbe kordonozták a Kossuth teret, és "a békés tüntetők közé lövettek". 

Kezdődik a hatalomért éhezők viadala

- fordult rá Dömötör a budapesti előválasztásra, ahol szerinte ármánykodás, politikai cselszövés és látványos átverések várhatóak. "Karácsony Gergelyt átverték, nem kicsit, nagyon" - eresztett el egy bonmot, majd hozzátette: Karácsony vagy nem látta az őszödi beszédet, vagy látta, de nem értette meg" - zárta az államtitkár. 

Nyugdíjemelés és igazságmagvak

A jobbikos Jakab Péter arról beszélt, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék fideszes elnöke mögé bújva a kormány azt tervezi, hogy az önkormányzati választások után törvényben kötelezze a munkavállalókat, hogy a dolgozóknak ne az egész fizetését utalja át, hanem annak egy részét egy megtakarítási számlára helyezze. Mindezt azért, mert a magyarok nem tudnak takarékoskodni. 

Jakab szerint "a Rogán Cecíliák és Orbán Ráhelek világában a nélkülözés ismeretlen dolog", viszont az átlag magyar akkor sem tud takarékoskodni, ha akar. A politikus szerint miközben a Fidesz szaúdi milliárdosoknak és nyugati multiknak takarékoskodik, addig minden harmadik magyar a létminimum alatt él. 

A kormány nevében Orbán Balázs államtitkár azt mondta, hogy Jakab öt percig beszélt, de egy igaz állítást sem fogalmazott meg, pedig ő szeret belekapaszkodni az ellenzéki felszólalások "igazságmagjaiba", mert ez a kommunikáció alapja. 

A Párbeszéd-frakciójában ülő Burány Sándor tréfálkozva megjegyezte, hogy Soros György vagy Gyurcsány Ferenc tehette a lábát a Központi Statisztikai Hivatalba, látva milyen riportokat közölt múlt héten a KSH. Burány szerint a KSH azt közölte, hogy az infláció hét éve nem volt olyan magas, mint jelenleg, ezt mindenki láthatja, amikor kimegy a piacra, és burgonyát, zöldséget, gyümölcsöt, vagy lisztet, kenyeret és péksüteményt akar venni. 

Burány arról is beszélt ilyen magas infláció mellett szégyen, hogy a kormány csak 2,8 százalékkal akarja jövőre megemelni a nyugdíjakat. Válaszában Tállai András államtitkár felidézte, hogy a 2010 előtti kormány milyen inflációs politikát folytatott: akkoriban az infláció mindig magasabb volt, mint a bérek növekedése, a Fidesz idején viszont pont fordítva. Tállai szerint ugyan valóban vannak termékek, amelyek jelentősen megdrágultak, ez azonban nem jellemző a teljes gazdaságra. 

Rovatok