Egy Ausztriából indult európai állampolgári kezdeményezés szervezői szerint az Európai Uniónak igenis lennének eszközei, hogy segítsen legyőzni az európai városokban a lakhatási válságot. A “Lakhatást mindenkinek” kampányt elindító Karin Zauner-Lohmeyer az Abcúgnak azt mondta, az EU nagyon konkrét lépésekkel tudná ösztönözni, segíteni a tagállamokat és a megfizethető lakások hiányával leginkább küzdő városokat, hogy szerepet vállaljanak ennek a hiánynak a mérséklésében. Például azzal, hogy segít nekik pénzhez jutni a saját, szociális lakáscélú befektetéseikhez, vagy uniós szintű ösztönzőkkel járul hozzá, hogy a rövidtávú, turizmussal összefüggő lakáskiadás ne legyen vonzóbb, mint a hosszútávú bérbeadás az ingatlantulajdonosok számára. Magyarországon is elindult az aláírásgyűjtés. Az Abcúg interjúja.
Egy héttel ezelőtt Budapesten járt, hogy négy magyarországi partnerszervezettel, a Habitat for Humanity Magyarországgal, az Utcáról Lakásba Egyesülettel, A Város Mindenkiével és az Amnesty International Magyarországgal közösen bejelentsék, Magyarországon is elindul a “Lakhatást mindenkinek” európai állampolgári kezdeményezés. Aláírásgyűjtéssel európai uniós szerepvállalást követelnek a szinte minden uniós országban érzékelhető lakhatási krízis kezelésére. Miért érezte szükségét annak, hogy belevágjon?
Nagyon egyszerű a válasz. Az városi lakásügynökségnél dolgozom Bécsben, és ott az európai ügyekért vagyok felelős. Ebben a szerepkörben volt lehetőségem Európa-szerte utazni, konferenciákon vettem részt, és beszéltem rengeteg, más városokban hasonló területen dolgozó kollégával, civil szervezetek munkatársaival. Ezáltal felismertem, hogy valami nagyon nem stimmel a lakhatási rendszerekkel. Egész Európában. A lakhatás túl drága, és óriási hiány van megfizethető árú lakásokból Európa szinte minden nagyvárosában. Tudjuk, Budapesten is.
Ezért döntöttem úgy, hogy elindítom ezt az állampolgári kezdeményezést. Válaszok kellenek erre a problémára, jobb európai uniós szabályozásra van szükségünk ahhoz, hogy az európai embereknek könnyebb legyen megfizethető lakhatáshoz jutni. Ehhez elsősorban több közösségi és szociális alapon épülő lakásra, és állami szerepvállalásra van szükség. A szabad piac ugyanis sosem fogja széles társadalmi rétegek számára biztosítani a megfizethető lakhatást.
Az Európai Uniónak az a szerepe ebben, hogy jobb feltételeket teremtsen a városok számára, hogy bővíthessék a megfizethető lakások állományát.
Jól értem, hogy valamilyen szinten az állami szint átugrásáról beszél? Mert azt mondja, a városokat kellene az EU-nak segítenie.
Fontos hangsúlyozni, hogy a lakáspolitika az Európai Unióban természetesen tagállami kompetencia. Azt, hogy mire van szüksége az embereknek, a helyi szereplők mindig jobban tudják. A legjobban a városi politikusok tudják, mik a helyi szükségletek. De az EU teremtheti meg a jogi és pénzügyi feltételeket ahhoz, hogy a lakhatás megfizethető lehessen, azáltal, hogy támogatja az ezen a területen megvalósuló befektetéseket.
Konkrétan milyen pontokon látja lehetségesnek az Európai Unió szerepvállalását? Van egy öt pontos listájuk, ami az állampolgári kezdeményezés céljait tartalmazza, és ezek egy része nagyon konkrét európai uniós lépéseket szorgalmaz.
Az első konkrét követelés, hogy az EU biztosítsa a szociális és megfizethető lakhatáshoz való könnyebb hozzáférést. Jelen pillanatban ugyanis az állami támogatásokról szóló európai uniós szabályozás meghatározza, hogy csak egy bizonyos célcsoport, a leghátrányosabb helyzetűek vehetik igénybe a szociális alapon épült lakásokat. ez szerintünk nem jó. Szerintünk egy sokkal szélesebb rétegnek kellene lehetőséget adni a megfizethető lakhatásra. Ezt megakadályozza ez az említett kikötés, ezért ezt törölni kéne az állami támogatásokról szóló szabályozásból.
Bécsben például nagyon széleskörű a hozzáférés a támogatott lakhatási formákhoz, és látszik, hogy ez sikeres. (A bécsi lakáspolitikáról és a város szociális bérlakásrendszeréről szóló korábbi riportunkat itt olvashatja.)
Ez a különböző társadalmi csoportok keveredésében is segít.
Igen, erről is szól az egész. Szóval azt mondjuk: az Európai Unió ne határozza meg, hogy ki legyen a célcsoportja a támogatott lakhatásnak. A tagállamok vagy az önkormányzatok hatáskörének kell lennie, hogy a saját lakásszektorukat megszervezzék, és akár szélesebb köröknek is elérhetővé tegyék a megfizethető lakhatást. Mert ilyen szabadpiaci árak mellett már nem csak a leghátrányosabb helyzetűeknek, hanem az átlagos jövedelműeknek is szüksége lehet államilag/önkormányzatilag támogatott lakhatásra.
A második követelésük is eléggé konkrét, az a maastrichti kritériumokra vonatkozik.
Igen. A maastrichti kritériumok korlátozzák a városi önkormányzatokat abban, hogy a szociális infrastruktúrába fektessenek. Ez azért nem jó, mert itt van ez az óriási lakásigény az európai városokban, amire ezeknek a városoknak a vezetése nem tud reagálni. Ott van ez a fék, amit a maastrichti követelmények jelentenek. (Az egyik ilyen követelmény, amit az összes EU-tagállamnak vállalnia kell, hogy az éves költségvetési hiányuk nem haladja meg a GDP 3 százalékát, és a bruttó államadósságuk nem lépi túl a GDP 60 százalékát.) Azt szeretnénk elérni, hogy a szociális lakásszektorba való állami/önkormányzati befektetésre ne vonatkozzanak a maastrichti követelmények. A városi önkormányzatoknak, tagállamoknak legyen meg a lehetősége úgy forrást szerezni a lakásállomány bővítéséhez, hogy ez nem számít bele az ország államadóságába.
A harmadik célja a kezdeményezésnek, hogy javítson a lakhatásra költhető EU-s források hozzáférhetőségén. Mi a gond most ezzel?
Az, hogy jelenleg nincs direkt megfizethető, szociális lakhatási célokra elkülönített forrása az Európai Uniónak. Ha az EU reagálni akar valahogy az európai lakáskrízisre, jó lenne, ha például az Európai Befektetési Bank létrehozna erre egy programot, hogy segítse a tagállamokat, hogy tegyék a kötelességüket, és segítsék megfizethető lakhatáshoz juttatni az állampolgáraikat. Tudom, hogy Közép-Kelet-Európában fontos kérdés az elöregedett lakásállomány felújítása is.
Az, hogy az Európai Bizottság milyen formában hozza létre ezt a pénzalapot, rájuk van bízva, de valamit tenniük kell a megfizethető lakhatásért, az ebbe való befektetések segítéséért. Lehetőleg túl sok bürokratikus akadály nélkül.
Ezt az EU-s pénzalapot hogy képzelik el? Közvetlenül az EU-hoz lehetne érte pályázni, vagy – ahogy az uniós források többségét – a tagállami kormányokon keresztül osztanák szét?
Talán egy kicsit az Európai Bizottságról kellene beszélnünk. Most van öt követelésünk, és ha összegyűjtünk egymillió aláírást egy éven belül, és hét tagországban összegyűjtöttük az érvényességhez minimum szükséges számú aláírást, akkor az Európai Bizottságnak reagálnia kell a követeléseinkre. És aztán az Európai Bizottság határozza meg, hogyan reagál a követeléseinkre. Amit kérdezett, az igazából egy részletkérdés, az Európai Bizottságnak kell róla döntenie, ilyen kezdeményezéseknél, mint a miénk, ez kevésbé fontos.
Értem, de olyan szempontból mégiscsak fontos, hogy ha a tagállami kormányoknál hiányzik a politikai akarat, vagy sorozatos szabálytalanságok történnek az EU-s források felhasználásával kapcsolatban, akkor elég lényeges kérdéssé válik, mennyi szerep jut egy tagállami kormánynak a rendelkezésre álló források lehívásában.
Igen, alapvetően jó volna, ha mondjuk egy konzervatív-neoliberális politikát folytató kormányt – ami nemhogy növeli, de például privatizációval inkább csökkenti a szociális lakásállományt – meg tudnának kerülni a városi önkormányzatok, hogy önállóan lakásállomány-fejlesztési pénzekhez juthassanak. De hogy ez az Európai Unió jogi keretei között hogy lehetséges, az egy másik kérdés.
Térjünk át a következő pontra, ami azért érdekes, mert a rövidtávú lakáskiadás, egészen pontosan a turizmussal összekapcsolódó Airbnb valamiféle szabályozását követeli, de az Európai Unió szintjén. Azt gondolnám, hogy ez megint tagállami felelősség, de Önök mégis uniós szerepvállalást sürgetnek.
Ez alapvetően adózási kérdés. Szükség van egy új, európai szintű szabályozásra, hogy az olyan online platformok, mint az Airbnb használói fizessék meg ugyanazokat az adókat, mint a hagyományos szállásadók. Jelenleg ugyanis sokkal vonzóbb ez a fajta rövidtávú lakáskiadás, mint a hosszú távú lakásbérbeadás, ami tovább fokozza a megfizethető lakhatás hiányát. Az adózási szabályok megváltoztatásával lehetne ezen fordítani.
Hol tart most a “Housing for All” állampolgári kezdeményezés?
Még nagyon az elején vagyunk, a kezdeményezés hivatalosan 2019. március 18-án indult el, de hét tagállamban már elkezdtük a kampányt és az aláírásgyűjtést, a múlt héten Magyarországon is. Ma Franciaországban is elindulunk, épp Lyonban vagyok egy szociális lakhatásról szóló konferencián.
Nem sokkal vagyunk az európai parlamenti választások után, nemsokára új EP alakul, új koalíciókkal, és az Európai Bizottságnak is új vezetője lesz. Találtak már európai politikusokat, akik beállnának a kezdeményezés mögé?
Persze, több politikusról tudunk, aki támogatását fejezte ki a kezdeményezésünkkel kapcsolatban. Nyilván, a kezdeményezésünk természetes szövetségei lehetnek a baloldali politikusok, akik egy szociális Európáért dolgoznak. De fontos, hogy ez egy független állampolgári kezdeményezés, mi nem fogadunk el pénzt pártoktól.
De annak is nagyon örülök, hogy az ENSZ megfelelő lakhatási feltételekkel foglalkozó különleges jelentéstevője, Leilani Farha is odaállt a kezdeményezésünk mellé. Egy biztos: a megfizethető lakhatás kérdése most az egyik legégetőbb kérdés Európában. Óriási nyomás van a városokon, a lakáspolitikai döntéshozókon.