Index Vakbarát Hírportál

Kisbusz ütközött össze egy autóval Taktaharkánynál

2019. június 12., szerda 19:05 | aznap frissítve

Tíz gyerek és három felnőtt sérült meg szerda délután, miután összeütközött egy szlovák rendszámú kisbusz és egy személyautó a 37-es számú főúton Taktaharkány közelében – írja az MTI.

A helyszínre a szerencsi és a miskolci hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett egy embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki az autóból. A helyszínre mentők is érkeztek, az elsődleges információk szerint tíz gyerek és három felnőtt sérült meg. Az Észak-Magyarország információi szerint a kisbusz szlovák gyerekeket szállított.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője később elmondta, hogy egy felnőtt és egy gyerek súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, mindkettejüknél csonttörés gyanúja merült fel. A szóvivő elmondta, hogy közvetlen életveszélyes állapotban senki sem volt, a maradék tizenegy ember könnyebb sérüléseket szenvedett. A sérülteket helyszíni ellátásuk után a miskolci kórházba szállították.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főút balesettel érintett szakaszát a rendőrség teljes szélességében lezárta, 22:40-kor azonban véget ért a helyszínelés, így a főút forgalma újra zavartalan.

Rovatok