Index Vakbarát Hírportál

Újabb politikusa hagyja ott az LMP-t

2019. június 18., kedd 20:15

10 év után kilép az LMP-ből Moldován László, a politikus a Facebookján jelentette be a hírt.

Moldován fő okként azt jelölte meg, hogy az LMP Budapesten beáll a baloldali-liberális pártok előválasztását megnyerő jelölt mögé (vagyis ahogy ő fogalmaz, "Gyurcsány mögé"). "Ez nem az én utam, számomra a pártpolitikának vége" – írta ennek kapcsán. 

Még a remény is meghalt, mert megpróbáltuk és kudarcot vallottunk. Orbán dúlása megakadályozza az árnyalt gondolkodást és cselekvést, az ellenzéki szavazók bárkire szavaznak, akiről elhiszik, hogy leválthatja Orbánt. Az LMP-t nem ilyennek látják.

– értékelte a helyzetet Moldován, aki szerint az EP-választás eredménye alapján "ugyanott tartunk, mint 10 éve, Gyurcsány vagy Orbán, a fideszes és a DK-s + szocialista pártelit uralja a politikát". Szerinte "a DK és az MSZP ugyan valóban örülne, ha „leváltódna” Orbán (hiszen közelebb kerülnének a húsos fazékhoz), de azért tulajdonképpen így is jó nekik, pártelitjük és a holdudvar egzisztenciája biztosítva van".

A politikus azt állítja, nagyon nehéz volt a döntés a párt otthagyásáról, ezért húzta napok óta. "Óriási energiát tettem bele, és nagyon jó embereket ismertem meg a pártban. De sajnos nagyon kevesen maradtak, akikkel egy hullámhosszon vagyok", írta. 

Az LMP-ből június elején Sallai R. Benedek is kilépett, a tavaly tavaszi országgyűlési választások után pedig a párt legismertebb arcai, Hadházy Ákos és Szél Bernadett távoztak. 

Rovatok