Index Vakbarát Hírportál

Palkovics Lászlónak nem volt bejárása a piros ágyas szobába

2019. június 25., kedd 08:03

Nem tudom, mit vizsgálnak. Persze, biztos lehet vizsgálódni, reagált az ATV-nek Palkovics László arra, hogy az MTA vezetése soron kívüli vizsgálatot rendelt el a Ripost által a múlt héten megszellőztetett MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) “kéjbarlangjának” ügyében. Az innovációs és technológiai minisztertől megkérdezték azt is, tudta-e a SZTAKI piros ágyas szobájának nyitókódját:

Most gondolkodom rajta, hogy adtak-e nekem bármilyen titkos kódot, amikor a 2000-es évek elején beléptem oda. Úgy emlékszem, hogy nem adtak. Azt tudtam, hogy a SZTAKI-nak van egy uszodája, van egy orvosi szobája, de arról a szobáról, ilyen létesítményről nem volt tudomásom. De már ma sincs ez a valami, és nem is volt hozzá titkos kód, legalábbis így hallottam az egyik SZTAKI-s kollégától.

Palkovics "érdekes egybeesésnek" nevezte, hogy éppen most került nyilvánosságra ez az ügy, ám a miniszter leginkább bagatellizálta az esetet:

Én biztos, hogy nem vennék piros színű ágyat, sőt, ilyen alakú ágyat sem, nincs ilyesmire semmi szükség. De ez a szerintem egyébként említésre sem méltó dolog, hogy van egy szobában egy piros ágy, arra mindenképpen alkalmas, hogy az MTA SZTAKI-t - az Akadémia kutatóintézet-hálózatának az egyik legkomolyabb, nemzetközileg is elismert kutatóintézetét -, lejárassa. A kérdés az, hogy kinek áll érdekében, hogy a SZTAKI-t lejárassa? Az első triviális válasz, hogy a kormánynak. De ha megnézzük ennek egy kicsit a részleteit, ha kontextusba helyezzük, átgondoljuk ezt a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy nem a kormánynak az érdeke

A SZTAKI egyébként a kormány-MTA-háború szempontjából éppen azért különleges hely, mert az MTA bedarálását levezénylő Palkovics László sokáig kapcsolatban állt az intézettel, ő maga is évekig vett fel úgy havi 800 ezer forintos juttatást, hogy közben tényleges kutatói tevékenységet nem végzett.

"A leg­na­gyobb ti­tok­ban al­kalmi együtt­lé­tekre szol­gáló kéj­bar­lan­got épí­tet­tek a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia egyik ku­ta­tó­in­té­ze­té­ben" - közölte Ripost pénteken, a hír pedig végigsöpört a teljes kormánymédián. A lap gyakran közöl a kormány aktuális céljainak megfelelő tálalásban híreket és álhíreket, a tudósok kéjbarlangjáról szóló cikkük így elsőre több mint hihetetlennek tűnt. Olyan cikknek, amely kizárólag a kormány MTA elleni lépéseinek kíván muníciót szolgáltatni. Később azonban a SZTAKI elismerte a szoba létezését, pontosabban azt, hogy a propagandában bemutatottól eltérő épületben, és korábban, de valóban volt egy helyiség, amelyben szív alakú ágy és fürdőkád is volt. Az egyelőre nem világos, ki és mire is használta pontosan a "kéjbarlangot", a kutatóintézet ugyanis cáfolta, hogy szexuális célokra bárki igénybe vehette volna a helyiséget.

Rovatok