Index Vakbarát Hírportál

Kásler: Csökkent az orvosok elvándorlása

2019. július 2., kedd 14:40

Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult - mondta az emberi erőforrások minisztere sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint.

Kásler Miklós elmondta, jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben.

Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent.

Ez a javulás számos intézkedésnek köszönhető, így például nőtt az orvosegyetemeken a hallgatói létszám, az ösztöndíjprogramoknak köszönhetően többen tudnak a rezidensképzésbe bekapcsolódni, és javultak az orvosok munkakörülményei is. Az orvosegyetemeken 30 százalékkal emelkedett a hallgatók száma, 20 százalékkal a külföldieké.

A miniszter szerint az egészségügyi infrastrukturális fejlesztések mellett kimondottan hangsúlyt fektetnek a szakmai minőség javítására, és arra, hogy a fiatal orvosok bekapcsolódhassanak a nemzetközi tudományos életbe is.

Az egészségügyi bérekről szólva elmondta, 2010 óta az ágazatra fordított juttatások összege jelentősen nőtt. 2012-ben megkezdett béremelés nyomán összesen 207 ezer forinttal nőtt a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére. Például 2019-ben egy négy-öt éve végzett orvos alapilletménye 470 ezer forint körül van, egy nyugdíj előtt álló orvosé pedig 575 ezer forint.

A miniszter közölte, jövőre a közszféra béremelésére 4100 milliárd forintot szán a kormány, ebből jövőre az egészségügyi szféra béremelésére 280 milliárddal jut több, mint 2010-ben.

A traumatológiai és érsebészeti ellátásról szólva Kásler Miklós azt mondta, mindkét területen megfelelő a betegek ellátása. Ironikusan úgy fogalmazott, hogy "az utolsó időkben minden hónapban összeomlik a traumatológiai ellátás", azonban szerinte egyetlen egy beteg sem maradt ellátatlanul.

A legsúlyosabb traumatológiai betegek folyamatos ellátását végző három budapesti intézet megfelel a lakosságszám szerinti nemzetközi standardoknak, egy negyedik intézet pedig készenlétben áll. A miniszter egyben cáfolta azokat az ellenzéki kritikákat, miszerint a traumatológiai ellátás az elvárt kapacitás 75 százalékán működne.

Szomorúnak nevezte, hogy hírré vált egy orvos kolléga halála, és ezt úgy aposztrofálták, hogy a haláleset miatt összeomlott a fővárosi érsebészeti ellátás. A miniszter szerint ilyenről nincs szó, szavai szerint az ellátás egyetlen egy másodpercre sem állt meg, minden egyes beteg, aki ilyen ellátásra szorul, megfelelően ellátják.

Rovatok