Index Vakbarát Hírportál

9 évet kapott, mert négy ember halálát okozta sofőrként részegen és bedrogozva

2019. július 11., csütörtök 10:40

Kilenc év börtönbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a sofőrt, aki ittasan és kábítószertől bódult állapotban balesetet okozott, amelyben négy ember meghalt. A nem jogerős ítélet szerint a vádlott 2017. február 5-én reggel személygépkocsijával Karcsa irányából Sátoraljaújhely felé haladt a 381-es főúton, majd hirtelen áttért a szemközti forgalmi sávba. Ott frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval.

A szabályosan közlekedő autó megpördült, és az úttest melletti vízelvezető árokba csapódott. Az autóban öten utaztak, közülük hárman - köztük a gépkocsi vezetője - a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A vádlott által vezetett gépjármű első ülésén utazó férfi szintén meghalt, míg a hátsó ülésen utazók könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A járásbíróság kettőnél több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat. A büntetés kiszabásánál figyelembe vette a bíróság, hogy a vádlottnak négy kiskorú gyermeke van. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor, hogy büntetett előéletű, továbbá azt, hogy a férfi bódult, valamint erősen ittas volt a baleset időpontjában, és az egyik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett.

vádlott és védője fellebbezést jelentett be, az ügyész gondolkodási időt kért, írja az MTI.

Rovatok