Index Vakbarát Hírportál

Szarok én bele, hogy ott van a nevem kint

2019. július 11., csütörtök 10:51

A street workout pályáknak, kültéri tornapályának és fitneszparkoknak nagy divatja van az utóbbi időben, rengeteg helyen épült ki ilyen, már 2016-ban térképre tettük a budapestieket ebben a cikkünkben. Jellemzőjük, hogy az emberek örülnek neki, hamar használatba is veszik azokat. Idén azonban egy aszódi pálya miatt valóságos háború alakult ki a polgármester és a pálya közvetlen közelében lakó család között.

A Pest megye határán fekvő hatezres városban 2016-ban állami pénzre pályáztak (Sportpark Program), hogy a településen megépülhessen a második nyilvános kondipark is, a pályázatot megnyerték, a park megépült. Ám a helyszín több szempontból lett problémás: nem csak azért, mert egy veszélyes kanyarban épült fel, közvetlenül a forgalmas út mellett, hanem mert a hivatalosan még át nem adott parkot azonnal belakó fiatalok, és az általuk hallgatott hangos zene olyan szinten zavarja az attól 5 méterre élő családot, hogy minden fórumon megtámadták a beruházást, a céljuk, hogy a szabadidős fitneszparkot máshová telepítse a város.

A konfliktus végül kiabálóssá, ügyvéddel, perrel fenyegetőssé, névtelen leveles, molinón üzengetőssé fajult.

A templommal és az 1848-as emlékművel szembeni telek, ami két helyrajzi számmal rendelkezik, egy éles kanyar belső oldalán van, pont a kanyarban. Szerencsétlen kanyar ez, a helyiek szerint van rá példa, hogy ha két kamion pont ott találkozik, az egyiknek vissza kell tolatnia. Az út egyik oldaláról a másikra pedig nem nagyon lehet szabályosan átmenni a kanyar környékén, zebra felfestésére nincs lehetőség. Így mindennapos látvány, ahogy felnőttek, gyerekek, szülők babakocsit tolva kiállnak a kanyar egy pontján, körbenéznek és elindulnak a másik oldalra.

Korábban egy rossz korlát volt a kanyar belső oldalán, ezt néhány napja újították fel. Ez egyrészt okos döntés, hiszen balesetveszélyes volt, hogy a közepén található résből, épp a kanyar kellős közepén mentek át az emberek a túloldalra, de másrészt az ott lakók arra hívták fel a figyelmet, hogy a közepéből legalább teljesen belátható volt a kanyar. Most a korlát elején mennek ki az útra, ahonnan azonban nem látható be az egész.

A kanyar veszélyes, már 2010-ben döntés született a közgyűlésben arról, hogy azzal kezdeni kell valamit, az utat ki kell szélesíteni, így többek között ezért, az önkormányzat tulajdonában álló telket a kanyar közepén nem adják el. Itt épült meg viszont most a fitneszpark.

A park műszaki átadása még nem történt meg, ám a helyi fiatalok azonnal elkezdték használni. A közvetlenül a park mögött élő család szerint azonban sem a park használatának "hivatalos" nyitva tartását nem tartják be, sem azt, hogy ne hangoskodjanak túlságosan: olyan hangosan hallgatják elmondásuk szerint a zenét sokszor késő este is, hogy nem lehet meglenni a lakásban. 

De emellett szerintük egy sor dolog is az ellen szól, hogy itt legyen ez a park: a területen álló, ledózerolt régi ház sittjének nagy részét beásták, ami szerintük tilos. Erre húzták fel végül a parkot. A kanyar miatt az út egyik oldaláról mindenképp veszélyes, ahogy átkelnek a fiatalok. Az út forgalmas, nem egészséges ott edzeni. De persze a napi gondot nekik a hangzavar jelenti. Így amellett, hogy jelezték a polgármesternek, jelentették a környezetvédelmi hatóságnak is, még birtokvédelmet is kértek, amelyről a napokban születhet döntés. 

Ami miatt viszont kicsit eldurvult a konfliktus a család és a polgármester között, az egy molinó volt. A sarkon élő vállalkozó ugyanis a háza falára, arccal a park felé kifeszített egy molinót, amire azt írta, 

"HÁtazSZTÁN! ÉN ELLENE VAGYOK!"

Ennek a polgármester nevével (Sztán István) kiírt megjegyzésnek nem örült a polgármester. A házon a molinó mellett évek óta kint volt két másik felirat, tábla, amik az ott élő vállalkozását hirdették. A polgármester nevét is tartalmazó kiírás után azonban felszólító levelet kapott, hogy a molinókat távolítsa el, mert azokra nincs engedélye, illetve sérti őt. Erről a vállalkozó azt mondta:

10 évig nem volt baj, hogy ott voltak, de mivel meglátta a molinót, azonnal fenyegetett, hogy nincs rá engedélyem. Le is vettem őket, ebből ne legyen probléma, de ezt a lepedőt már csak azért sem veszem le onnan.

A polgármester hivatalos levélben egyébként a rá vonatkozó molinóról azt írta, hogy észlelték, hogy kikerült egy molinó, amin a felirat megfogalmazása a közszereplő Sztán István polgármesterre utal. A megfogalmazás pedig "sértő és bántó élű".

A konfliktus és a molinó kihelyezése után az ott élő férfi kapott egy levelet egy ismeretlentől is, amiben jogi szövegek, paragrafusok voltak, mindenféle kommentár nélkül a személyiségi jogokról, illetve azok megsértéséről. Aztán a polgármester Facebookra is posztolt a molinó miatt a parkról, amiben azt írta, az ott élők évekkel ezelőtt meg akarták venni a telket, innen indul az egész, és amúgy is, a parkot imádja mindenki, az jó helyen van ott.

A polgármester az egyik alkalommal a helyszínen a feliratra utalva ügyvédről és 3-tól 5 évig terjedő börtönről is beszélt, de a kérdésünkre azt mondta, ő nem fenyegetett senkit, és nem is fog feljelentést tenni, de azt mégiscsak megjegyezte, hogy

A névhasználat, még akkor is, ha polgármesterről van szó, személyiségi jogok megsértése. De hát én ezért nem jelentettem fel. Azért, amit a hatáskörben, településkép-rendelet alapján történt, azt le is vette, le is rendezte. Ez egy politikai ügy, én ezzel nem foglalkoznék. Az aszódiak nem örülnek az illetőnek, de ez legyen az ő dolga. Időben azért nem fogjuk annyiban hagyni.

Ezután telefonon végigvettünk néhány felmerült állítást a polgármesterrel.

A molinós konfliktus azonban újra előkerült, amiről úgy nyilatkozott:

"még egyszer mondom, nézzenek utána jogi oldaláról, én ezért föl is jelenthetném, kérhetném azt is, vegye le. De szarok én - bocsánat - bele, hogy ott van a nevem kint, nem érdekel. Legfeljebb gyakorolják a nevemet ők is."

A park áthelyezését egyébként az egyik képviselő is kezdeményezte a polgármesternél. Beadványában arra hivatkozik, hogy a park egy veszélyes, beláthatatlan kanyarban van, ahol nincs gyalogos átkelőhely, így a fiatalok veszélynek vannak kitéve. A forgalmas út miatt nem túl egészséges a levegő egy ilyen parkhoz. De hivatkozik arra is, hogy nem passzol a városképbe ott, ahol templom és emlékmű van, és nagyon zavarja az ott élő családot, a polgárőrség és rendőrség pedig nem tudja éjjel-nappal ellenőrizni, hogy megfelelően használják-e.

És végül hivatkozik a törvényességre is: a pályázatban a szomszédos telek helyrajzi száma lett leadva. Így a park áthelyezését kéri.

A polgármester erre az egészre azt mondta, 

Ilyen a mesében sincs, hogy egy képviselő jóváhagyja 2016-ban, most meg eszébe jut, hogy bontsuk le mindenáron.

Az ügy pedig most így áll: a park szinte teljesen elkészült, csak a mozgáskorlátozott bejárat kiépítése van hátra, és a hivatalos átadás. Most az van kiírva, hivatalosan még nem használható. A parkkal kapcsolatos kérdés csak akkor kerül hivatalosan napirendre a település közgyűlésében, ha lezárultak a folyamatban lévő jogi eljárások. Ezek közül az egyik minden bizonnyal a környezetvédelmi hatóságé, a másik pedig a park mellett lakó birtokvédelmi eljárása.

Rovatok