Index Vakbarát Hírportál

11-kor kezdődik a Hableány kapitányának és matrózának búcsúztatása

2019. július 12., péntek 08:15

Pénteken búcsúztatják a dunai hajóbaleset két magyar áldozatát, a Hableány kapitányát és matrózát a folyó Margit hídhoz közeli szakaszán. A tragédia helyszínén a dél-koreai áldozatokra koszorúval emlékeznek. 

A Panorama Deck Hajózási Társaság tájékoztatása szerint saját halottjuknak tekintett kollégáik búcsúztatóján több hajó is részt vesz, azokon egy időben zajlik a szertartás. A 11 órakor kezdődő hajós búcsúztatót a matróz korábbi katonai szolgálata miatt katonai tiszteletadás mellett tartják.

A szervezők azt kérik, akik részvétüket szeretnék nyilvánítani,a Margit híd Országház felőli oldalán vegyenek részt a gyászceremónián, és kizárólag virágszirmokat szórjanak a vízbe a budapesti hajók közös kürtjelére. A búcsúztatást percről-percre közvetíti majd az Index is. 

A búcsúztató alatt módosul a hajóközlekedés is. A BKV Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ közös közleményében azt írta, hogy a D12-es hajójárat a szokásostól eltérő menetrend szerint, kétóránként jár, az áldozatok előtti tisztelgésként árbocán fekete szalaggal közlekedik.

A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, a többiek meghaltak.

(MTI, Index)

Rovatok