Index Vakbarát Hírportál

Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke

2019. július 16., kedd 16:35

Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort, értesült az Index. A szocialisták szabad szájú politikusa körül hetek óta különböző etikai és fegyelmi eljárások tornyosultak, miután többször nyilvánosan bírálta pártját és kritizálta a vezetőség döntéseit, főként az európai parlamenti (EP) választásokat követően. A voksoláson ugyanis az MSZP-P listája történelmi mélypontot jelentő eredményt ért el, így Szanyi is lemaradt, és a második helyről sem jutott be az uniós parlamentbe.

Az MSZP–Párbeszéd közös listája ugyanis a voksok 6,68 százalékát kapta, és az MSZP mindössze egyetlen képviselőt küldött az EP-be. A lesújtó eredmény és főként  a mandátumot Ujhelyi Istvánnak  kiosztó választmányi ülés után az EP-helyét, azaz az újrázás lehetőségét így elvesztő Szanyi Tibor MSZP-alelnök két nyílt, illetve nyilvánosságra került levélben is élesen bírálta a pártot és annak vezetését. Belső mutyikról, külső alkudozásokról írt , ahol „a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”. Bírálta azt is, hogy az MSZP feladta baloldaliságát, a párt „mára ideológiailag élő halottá vált”.

Szanyi véleményéről többször is beszámoltunk, ahogyan arról is: néhány hete felfüggesztették az alelnök tagságát a pártban, a fegyelmi vizsgálat lezárultáig.

Noha a múlt héten még úgy tűnt, Szanyi egy egyszerű megrovással megúszta, az MSZP elnöksége fellebbezett az országos etikai és egyeztető bizottságnál a döntés ellen, súlyosabb szankciót követelve. A megrovásnál az MSZP alapszabálya szerint a tisztségektől való megfosztás, valamint a kizárás a súlyosabb szankció.

Mindennek nyomán hétfőn visszahívták az alelnököt a pártban viselt tisztségéről, aminek vélhetően ahhoz is köze lehetett, hogy Szanyinak éppen a hétvégén jelent meg egy, ismét csak az MSZP-t kritizáló nyilatkozata.

A visszahívást az MSZP sajtóosztálya meg is erősítette az Indexnek, a részletekről azonban a párt csupán annyit közölt:

a döntés jogerős.

Cikkünk megjelenése után telefonon kerestük Szanyi Tibort, aki értesüléseinket nem firtatva megkérdezte, kézhez kaptuk-e a döntést. Miután a válaszunk az volt, hogy nem rendelkezünk a dokumentummal, a politikus úgy fogalmazott:

ahogyan az Indexnek nincs papírja erről, úgy nekem sem. Amíg ezt a döntést velem hivatalosan nem közlik az illetékesek, természetesen nem kommentálom. Addig nincs is mit kommentálni!

Rovatok