Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz és a Jobbik is ugyanazt a polgármestert támogatja Békéscsabán

2019. július 17., szerda 20:42

A Hajrá Békéscsaba Egyesület felkérésére, de függetlenként ismét indul az őszi önkormányzati választáson Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. 

A szerdai bejelentés előtt nem sokkal a Jobbik békéscsabai szervezetének vezetője közleményben jelezte, hogy a Jobbik, ahogy négy éve, ezúttal is Szarvas Péter jelöltségét fogja támogatni.  Igaz, erről Szarvas nem tudott, írja az MTI. 

Közben a Fidesz ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ők is a polgármesteri posztért újra induló Szarvast támogatják Békéscsabán, saját jelöltet pedig nem indítanak. 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy „a csabai fideszesek döntését még el kell fogadnia a párt országos választmányának is”. A képviselő szerint Szarvassal, a kisebb vitákat leszámítva, eddig is kiváló volt az együttműködés.

Hanó Miklós, a Fidesz békéscsabai elnöke, alpolgármester a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az elmúlt öt évben a város költségvetését mindig a polgármester és a 11 fős Fidesz-KDNP-frakció szavazataival fogadták el, és ezek a döntések biztosították Békéscsaba működését. A „ma ellenzékinek számító" képviselők pedig szerinte egyszer sem támogatták a büdzséről szóló javaslatokat.

A kormánypártok mind a 12 egyéni választókerületben önálló jelölteket állítanak.

Rovatok