Tudják, mi a közös Gyurcsány Ferencben, Kövér Lászlóban és Kuncze Gáborban? Túl a kézenfekvő válaszokon, vagyis hogy mindhárman férfiak, mindhárman politikusok és mindhárman betöltöttek már fontos közhatalmi pozíciót, van egy még mélyebb kapcsolódási pont is közöttük: mindhárman a Veszprém megyei Pápán születtek és töltötték ifjúságuk éveit.
Tekintve, hogy nem sok 30 ezres város mondhatja el magáról, hogy
adott már ennek az országnak miniszterelnököt, belügyminisztert és házelnököt,
elmentünk Pápára, hogy kiderítsük, vajon miben rejlik a pápai csoda, és hogy mit kapott a város három ilyen befolyásos államférfitól.
Mit szólsz ahhoz, hogy innen származik Gyurcsány és Kövér? – szegeztük a kérdést a főtér egyetlen árnyékos foltján sörözgető fiatal srácnak. „Talán ez a baj gyökere” – vágta rá Bazsó Valentin, aki ahhoz a mondáshoz tartja magát, hogy 21 éves kor alatt nem szabad politikával foglalkozni, utána pedig már nincs értelme. Pápára látogatásunkkor viszonylag gyorsan kiderült, hogy nagyjából annyira érdekli a helyieket híres politikusaik pápai kötődése, mint ezt a fiatal srácot a közélet.
A város nem annyira Gyurcsány, Kövér és Kuncze fiatalságának emlékét őrzi, mint inkább magát a szikár tényt, hogy innen származnak, illetve hogy Kövér és Gyurcsány anyja még mindig itt lakik. Egyikről sem mondható el, hogy fényűző körülmények között: előbbi egy polgári lakásban a főtéren, utóbbi pedig a Vajda Péter-lakótelepen.
A legközelebb akkor jártunk valamelyik politikus múltjához, amikor összefutottunk az éppen vidáman fagylaltozó Lászlóval, aki elmesélte, hogy annak idején együtt dolgozott Gyurcsány nővérével a Húskombinátban. Tisztán emlékezett, hogy a testvér mesélte neki annak idején, hogy a későbbi miniszterelnök nem úgy szórakozott tinédzserként, ahogy kortársai közül sokan: leginkább a szobájában ült, tanult és olvasott.
Sok pápai éppen ebben, mármint a tanulásban látja híres politikusaik titkát. Úgy tartják, hogy Pápa az iskolák városa. Elsősorban a Türr István Gimnáziumot dicsérték, mindhárman itt tanultak (bónusz Gőgös Zoltán, egykori szocialista országgyűlési képviselő is). Ottjártunkkor a szóbeli érettségiket tartották a városban, és szerencsére belebotlottunk három végzős diákba, akik éppen a tablójukat vitték a Türrbe.
Azt mondták, nem beszédtéma az iskolában, hogy több ismert politikus is itt végzett, de azért mindenki tudja, hol van Gyurcsány tablója; nem úgy, mint Kövér Lászlóé – annak helyét alkalmi kalauzaink sem ismerték. (Szerencsére évekkel ezelőtt mások már megnézték helyettünk, ha szeretné megtekinteni a házelnököt 18 évesen, még bajusz nélkül, akkor itt a lehetőség.)
Az érettségiző fiatalokat megkérdeztük a terveikről, és Pápa szempontjából lesújtó képet kaptunk: azt mondták, az osztályuk nagyjából 1 százaléka marad a városban, a többiek továbbmennek. A tablójukkal sétáló fiúk Budapestre készülnek a BME-re.
A járókelőkkel beszélgetve szintén az a kép alakult ki – akárcsak Magyarország megyeszékhelynél kisebb településeinek többségében –, hogy Pápáról elmennek a fiatalok. „Az én időmben ez még egy felkapott város volt sok fiatallal, ma meg már csak összeszerelő üzem van itt, meg a húskombinát, de az is többször a csőd szélére került” – mondta a lángososnál dolgozó hölgy.
Aki valamit is gondol magáról, elmegy innen
– tette hozzá egy kutyáját sétáltató férfi, aki saját bevallása szerint régen jobbikos volt, de ma már inkább momentumosnak mondja magát. Szerinte a fő probléma, hogy nagyon alacsonyak a bérek. „Ami itt 160 nettó, az Pesten egy százassal több. A fiatalok nemcsak dolgozni, de még szórakozni is eljárnak innen, én mégsem megyek, mert egy röghöz kötött paraszt vagyok” – jegyezte meg önironikusan és/vagy önkritikusan.
Az általunk megkérdezett pápaiak szerint nem mondhatni, hogy a Gyurcsány–Kövér–Kuncze-trió kötődése meglátszana a városon. Településkép tekintetében nagyjából olyan ez a hely, mintha a 90-es évek második felében ragadt volna, még bőven látszik a szocializmus hagyatéka, de a belváros sok kis butikja jelzi, hogy már betette a lábát a piacgazdaság is. Ezen a ponton nagyjából megállt az idő, többek szerint ennek szimbóluma a sétáló utca szedett-vedett burkolata.
„Ahhoz képest, hogy mennyi nagy ember elszármazott innen, érdemes megnézni ezt a Kossuth utcát” – mondta momentumos beszélgetőtársunk. Erre panaszkodott egy éppen autóját bütykölő határvadász is. „Én annak a csapatnak vagyok a híve, akik most vannak hatalmon, helyi szinten azonban velük sem vagyok megelégedve. Nézzék csak meg, hiába a sok híres ember, évtizedek óta nem volt leaszfaltozva a legfontosabb sétáló utca” – majd hozzátette, szerinte Kovács Zoltán tett a legtöbbet a városért. „Ha ő odafigyel, akkor jó Pápának, ha egy picit nem, akkor már rossz.”
A Gyurcsány–Kövér–Kuncze-hármast többnyire ignoráló helyiek leginkább Kovács Zoltánra büszkék. Nem az egykori CEU-s hallgató kormányszóvivőre, hanem a szintén a Türr István Gimnáziumban érettségiző, majd a várost húsz évig vezető és mellette másfél évtizedig a parlamentben is politizáló Kovács Zoltánra. A nagypolitikában feloldódó triumvirátussal szemben sokan sajnálják, hogy Kovács elment Pápáról a megyei kormányhivatalba.
Van, aki a parlamentbe, van, aki a kormányba, de olyan pápai is akad, aki még messzebb, egyenesen a világűrbe jutott a városból. A Vajda Péter-lakótelepen említette egy épp munkába siető hölgy, hogy ugyan egyik híres pápai politikust sem látta személyesen, gyerekkorában azonban egy panelházban lakott Farkas Bertalan űrhajóssal. Farkas 1972 és 1978 között szolgált a pápai légierőnél, majd 1980-ban sikeres űrrepülést hajtott végre, és még abban az évben A Magyar Népköztársaság Hőse és A Szovjetunió Hőse kitüntetésekben részesült.
Kiindulópontunkhoz visszatérve, míg a többség egy legyintéssel elintézi, hogy micsoda politikusok indultak Pápáról, Horváth Lászlónénak markáns véleménye van a témáról.
„Egyre sem vagyok büszke, az ország szégyene az összes, aki innen származik” – jelentette ki határozottan, miközben a Vajda Péter-lakótelepi panellakása előtt kapált, mert „nincs más paraszt a környéken, aki megcsinálja”. Horváthné 72 éves, közel 40 évet dolgozott a kórházban, ma már aktív nyugdíjas és elkötelezett rendszerkritikus.
Nem érti a pápaiakat, „itt annyira fideszes az egész társaság, hogy ebből nincs kiút”. Megjegyezte, hogy Pápán legutóbb 57 százalékot szereztek a kormánypártok, amit furcsáll, mert „itt a fideszesek nem fedik fel magukat, így aztán vitatkozni sem lehet velük”. Szerinte Pápa „nem egy gondolkodó város”, az emberek nagy része vagy nyomorban él, vagy valamilyen szinten a rezsim lekötelezettje, haszonélvezője.
Míg beszélgettünk, megérkezett a postás a nyugdíjjal, Horvátné pedig szerette volna, ha ő is elmondaná a véleményét, de a postás lemondóan csak annyit tett hozzá, hogy „nekem nem lehet véleményem, én postás vagyok”.
A csehek kimentek az utcára, pedig ott sokkal alacsonyabb a korrupció, mi meddig tűrjük ezt még el? Ledöbbentő ez az egész
– folytatta Horváthné, aki tudta volna még mondani, de aztán jelezte, hogy „itt a csodálatos nyugdíjam, most azzal kell foglalkoznom”.
Fagylaltozás közben egy másik idős hölggyel is hosszabban beszélgettünk a belvárosban, Mészáros Ferencné pozitívabban látja a helyzetet. 70 évesen a helyi nyugdíjas szövetkezeten keresztül elment részmunkaidőben kenyeret csomagolni a Kenyérgyárba. Ez a kiegészítő kereset segít neki, hogy el tudjon menni tíz napra a lányával és annak férjével Toszkánába. „Ezért érdemes visszamenni dolgozni” – mondta, majd hozzátette:
A munka fiatalosabbá és lendületesebbé tesz. Nem hagy megöregedni.
Bár szavaiból úgy vettem ki, hogy ő is inkább a Fideszhez húz – Gyurcsányt nem szereti, de Kövér fórumaira eljár –, a régi rendszerben azért szerinte nagyobb volt a biztonság. A hetvenes években költöztek Pápára, építkeztek, vállalkoztak, most kétszer is meggondolná, hogy vegyen-e fel hitelt.
De mikor volt jobb élni, Kádár vagy Orbán alatt? – adódott a kérdés. „Én akkor is szabad voltam, most is szabad vagyok, a véleményem megvolt mindenről, a politikába nem folytam bele, mert nem érdekelt, csak éltem az életem” – jelentette ki mosolyogva, a mondat végére pedig pont elfogyott a fagylaltja.