Index Vakbarát Hírportál

Jövőre megszüntetik az OKJ-s képzési rendszert

2019. július 22., hétfő 06:14

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem úgy alakítják át a szakképzést, hogy radikálisan csökkentik a választható szakmák számát, ehelyett az egész Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) megszüntetik, és egy teljesen új, korszerűbb rendszert állítanak fel – értesült a Magyar Nemzet.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) viszont az ágazat szereplőivel való egyeztetések során arra jutott, nem az a megoldás, ha a jelenlegi rendszert fazonírozzák, hanem inkább létrehoznak helyette egy teljesen új, korszerűbb struktúrát. Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár lapunknak elmondta, hogy az Országos Képzési Jegyzékre épülő rendszer elavult, ezért olyan szisztémát alakítanak ki helyette, amely „jobban igazodik a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez”.

Alapszakmákat ezentúl kizárólag iskolarendszerben lehet majd oktatni, a felnőttképzésben viszont nem lesz korlátozás, annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerő­piaci helyzet éppen indokol

– írja a lap.

A jövő évtől felálló új rendszer tehát két lábon fog állni:

Az alapszakmák száma a Magyar Nemzet szerint a jelenleginél valóban alacsonyabb lesz, ezek körét a gazdasági szereplők közreműködésével létrejött ágazati készségtanácsok bevonásával alakítják ki, és számuk várhatóan nem haladja majd meg a 180-at.

A felnőttképzéseket, specializációkat azonban nem fogják korlátozni, hiszen a gazdaság, illetve a munkaerőpiac igényeinek megfelelően dinamikusan változhat, hogy mikor milyen képzések indítására van szükség

– írja a lap. 

Rovatok