Index Vakbarát Hírportál

Nettó bérükkel fotózkodnak a tanárok, hogy megmutassák: nem emelkedett a fizetésük

2019. július 22., hétfő 16:22

A Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata fotókampányt indított a Facebookon és az Instagramon, hogy konkrét példákkal szemléltesse, a kormány hangzatos narratívája ellenére sok tanárnak nem emelkedett a bére, vagy ha emelkedett is, még mindig nagyon alacsony, írja a 444. A szervezet felhívásában a következő áll:

A kormány hangzatos számokat közöl az oktatásban dolgozók anyagi megbecsülésével kapcsolatban. A pedagógusok hatodik éve nem kapnak béremelést, ezenkívül a nevelést, oktatást segítő kollégáink bérei még ennél is megalázóbbak.

Mi most kitesszük azt, amit hazaviszünk, ezért hány évet tanultunk és hány év gyakorlat áll mögöttünk. Mi készülünk a tanévre. Hosszú küzdelemre készülünk, de küzdeni azt tudunk, most épp a bérünkért fogunk.

Az akció ma indult, a tanárok többsége magáról készült képeket tölt fel, amelyeken kis táblákat tartanak, amelyre a nettó fizetésüket, valamint a felsőoktatásban és a pályán töltött éveik számát írják fel. Íme néhány sztrájkoló:

A Mérce cikke pedig felidézi azt is, hogy korábban két pedagógus szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is sztrájkot helyezett kilátásba, ha a kormány nem rendezi a pedagógusok helyzetét.

Rovatok