Index Vakbarát Hírportál

Milliós kártérítést kapott a bestiális battonyai kínzó

2019. július 25., csütörtök 06:39

Két és fél millió forintnyi kártérítést kapott a battonyai trió egyik tagja, mert rossznak találta a börtöni körülményeket, írja a Bors.

M. Zoltán, valamint volt élettársa és annak jelenlegi férje, Sz. Zoltán hosszú hónapokon keresztül kínoztak egy 25 éves lányt, akinek szállást adtak. A kínzások a nő, K. Adrienn féltékenysége miatt kezdődtek. A lányt láncra verték, cigarettacsikkeket nyomtak el a bőrén, fogóval tépték ki a fogait, leszedték a körmeit, áramot vezettek a testébe, kötéllel húzták fel a gerendára. Holttestét egy évvel halála után, 2011-ben találták meg az udvaron elásva.

Sz. Zoltán és felesége több mint harminc év után szabadulhatnak feltételesen, M. Zoltán viszont 2015-ben jogerősen életfogytiglant kapott. A nem megfelelő börtönkörülmények miatt perelt, és kapott is most milliókat, hivatkozik a Bors a férfi egykori rabtársára. Ezt ügyvédje letéti számlájára kapta meg. 

Intelligens és művelt, rendszeresen tölti ki a többieknek is a kártalanítás iránti kérelmet. A lap információi szerint perújításon is gondolkodik. A rabtárs szerint a férfival nagynénje tartja a kapcsolatot a börtönben.

Ez nem a battonyai rémként elhíresült férfi esete.  Battonyán ebben az időben ugyanis egy másik bestiális gyilkosság is történt. A  "battonyai rémként"' emlegetett T. István szabadulása után nem sokkal, 2010 nyarán megfojtott, majd a háza udvarában ásott el 21 éves nőt, aki pénzért feküdt le vele.  A gyilkosság után néhány hónappal, a pulykatelepen dolgozó férfi egy 17 éves lányt vonszolt az egyik ólba, ahol megpróbálta megkötözni és megerőszakolni a lányt. A dulakodásra egy arra járó férfi lett figyelmes, így a lány megmenekült. A férfit 2012-ben  jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélték

Rovatok