Index Vakbarát Hírportál

Az autisták megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok és epilepsziások nem

2019. július 25., csütörtök 11:21

Módosították a gyerekek otthongondozási díjának (gyod) feltételeit, így már az autista gyereket nevelő családok is megkaphatják a bruttó 100 ezer forintos támogatást. A pénz viszont továbbra sem jár számos Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegségekkel élő gyerek után, írja az Abcúg.

Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a kormány új ellátási formát hozott létre a gyermeküket otthon ápolók számára Gyermekek Otthongondozási Díja (GYOD) néven. Ezzel a támogatással idén január 1-től a tartósan beteg gyermeküket otthon ápolóknak – a gyermek életkorától függetlenül – bruttó 100 ezer forint jár. A díjra az jogosult, aki olyan vér szerinti vagy örökbefogadott gyerekről gondoskodik otthon, aki súlyos fogyatékossága miatt nem tudja saját magát ellátni. Az otthongondozás időtartama beleszámít a nyugdíjba.

A támogatás feltételrendszerét akkor úgy alakította ki a kormány, hogy attól az autista vagy Down-szindrómás gyerekek szülei könnyen eleshetnek. Ugyanis elég, ha egy gyerek tud önállóan enni, WC-re menni vagy felöltözni, már nem is jár utána a gyermekgondozási díj. Eközben a szüleik ugyanúgy nem tudnak dolgozni, hisz ezek a gyerekek nem képesek egyedül iskolába menni, és otthon se lehet őket egyedül hagyni.

Ezt módosították most arra, hogy az autista gyereket nevelő családok is megkaphatják. A kormányrendelet-módosítás szerint az autista gyerekeket annak megfelelően is pontozzák majd, hogy a viselkedésüket és az indulataikat mennyire képesek a szociális környezethez alakítani. 

Az új szempont viszont kizárólag az autistákra vonatkozik, továbbra sem számolnak sok Down-szindrómás, krónikus betegséggel, súlyos epilepsziával, cukorbetegséggel és ritka betegséggel élő gyerekkel. Pedig köztük is sokan vannak, akik huszonnégy órás felügyeletet igényelnek, ahogy például több hiperaktivitás-zavarral diagnosztizált gyereket sem tud fogadni az iskola.

Pár napja derült ki, hogy pert indít az Emberi Erőforrás Minisztériuma ellen Ungár Péter, miután közérdekű adatigénylése nyomán sem volt hajlandó megadni a szaktárca a 2019. január 1-én bevezetett gyermekek otthongondozási díját (GYOD) érintő adatokat. Korábban megírtuk, az ellenzéki képviselő egyebek mellett arról érdeklődött, hogy miért nem emelik nagyobb mértékben a jelenleg brutálisan alacsony ápolási díjakat, illetve hogy milyen visszaéléseket tapasztalt a kormány az ápolási díjra való jogosultságok megállapításánál. A kabinet ugyanis arra hivatkozott korábban, hogy nehéz kiszűrni a csalókat, ezért nem emelnek jelentősebb mértékben.

Az Emmi azt válaszolta, hogy kérelem alapján 3033 fő részére állapították meg a gyod-ra való jogosultságot, míg az ápolási díjból – hivatalból – átfordult gyod jogosultságok száma 18 227. Ezek a számok arra vonatkoznak, hogy az év elejétől május 31-ig hány családnál találták jogosnak a kérelmet.

Rovatok