Index Vakbarát Hírportál

MSZP: Tóbiás őszig döntse el, visszaadja-e mandátumát

2019. július 26., péntek 15:49 | aznap frissítve

Tóbiás Józsefnek, a parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt - írta egy pénteki közleményben az MSZP.

Azt írták: Tóbiás József jelezte az MSZP-frakció vezetésének, hogy a gyermeke egészségét érintő előre nem látott élethelyzet alakult ki a családjában. "Az MSZP-frakció tudomásul vette a képviselő bejelentését azzal a kikötéssel, hogy záros határidőn belül tisztáznia kell a helyzetet, ugyanakkor addig is részt kell vennie az Országgyűlés plenáris ülésein, és a képviselői feladatait, ha korlátozottan is, de el kell látnia."

Csütörtökön adták hírül a lapok, hogy az MSZP volt elnöke a Kanári-szigetekre, Tenerifére költözött tavaly ősszel a családjával, és onnan ingázik a Kossuth térre. A lapnak a politikus azt mondta: fia légúti problémákkal küszködött, és az orvosok javasolták, hogy olyan helyre vigyék, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyag. Azt is mondta, hogy nem vállalt párt- és egyéb tisztséget, a képviselői munkáját pedig ingázással el tudja látni.

A Blikk szerint Tóbiás József két- vagy háromhetente repül Budapestre, a parlamenti menetrendnek megfelelően.

"Amikor kell, jövök, minden olyan ülésen ott vagyok, ahol szükséges" - fogalmazott. 

(MTI)

Rovatok