Index Vakbarát Hírportál

Súlyos szennyezés miatt tömeges halpusztulás történt két mátrai patakban

2019. július 26., péntek 18:24

Súlyos környezetszennyezésről értesült az Egri Ügyek: a Bene-patakba és onnan a Tarnába ismeretlen eredetű mérgező anyag kerülhetett, ami jelentős mértékű halpusztulást okozott. A Bene-patak partján, Visontánál sok haltetemet találtak. A Tarna a Zagyvába ömlik, az pedig a Tiszába.

A szennyezés csütörtök előtt néhány nappal történhetett, a helyi lap úgy tudja, a megyei katasztrófavédelem ekkor mintát vett a Bene-patakból.

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közölte: az ügyben érintett hatóságok (vízügy, kormányhivatal, katasztrófavédelem) bejelentés alapján megkezdték a vizsgálatokat, amik még tartanak. 

Azonnali intézkedésként elzárták a szennyezés további bekerülésének útját, és friss vízzel hígítják a patakok vizét. A lakosságra nem jelent veszélyt a szennyezés, az elhullott állatok nem fogyaszthatóak, azok eltávolítása folyamatos - tette hozzá a katasztrófavédelem. 

Az Egri Ügyek úgy tudja, a Gyöngyös-Nagyréde víztározó megnyitásával, és 20 centiméteres leengedésével hígították fel a patakok vizét.

Bár a szennyezés eredetéről még semmi pontosat nem tudni, a cikk megjegyzi, hogy a Bene-patak körzetében található a Mátrai Hőerőmű, valamint a Viresol Kft. üzeme, ahol a búza feldolgozása során keményítőt, valamint takarmány-termékeket állítanak elő.

Rovatok