Időszámításunk előtt kelták lakták, majd jöttek a rómaiak, hunok, keleti gótok, frankok, avarok, aztán a honfoglaló magyarok. Ajka és környékének története messzire nyúlik vissza, a település neve azonban nem a régi históriákról, hanem inkább a közelmúltjáról ismert: Ajka egy iparváros, még inkább egy bányászváros. De csak volt.
1836-ban egy pásztor tüzet rakott az Ajka faluval határos Csingervölgyben, a lángok nem akartak kialudni, így jöttek rá, hogy a földben szén található. Sorra tárultak fel a terület értékes ásványkincsei: barnaszén, mangán és bauxit kitermelése és feldolgozása vette kezdetét Ajkán, ami hamarosan a környék egyik legfontosabb ipari csomópontjává vált. 2004-ben aztán bezárt az utolsó bánya is, megszűnt az iparág, ami Ajkát várossá tette, ezért megnéztük, mi történt azóta Veszprém megye egyik legnagyobb településén.
Ha valaki Ajkán járva arra számít, hogy itt majd egy lepukkant szellemvárossal, mondjuk a magyar Detroittal találkozik, akkor csalódni fog. Ahogy Kocsis Géza, egykori bányász beszélgetőpartnerünk összefoglalta: "ez egy élhető a város a szocializmus csökevényeivel, a kapitalizmus vívmányaival, a maga bújával-bajával". Ennek ellenére érezhető a városon, hogy a 90-es évek elején megtört a lendülete.
A rendszerváltásig itt 20-30 százalékkal többet kerestek az emberek, mint más városokban, de aztán megépültek az autópályák, azok köré telepedett az ipar, Ajka pedig kikerült a vérkeringésből
- mondta Géza, akihez hasonlóan barátja, Volcz János is úgy látta, hogy a városnak fényesebb volt a múltja, mint a jelene. "A város fele nyugdíjas, az új cégek pedig zombikat vagy más néven biorobotokat keresnek" - mondta Volcz, akin érződött, hogy közben azért büszke is arra, hogy az üveggyárban a Rolls Royce-hoz, az elektronikai gyárban a Porsche-nak, a gumigyárban pedig a NASA-nak gyártanak szerinte.
A biorobotok után a Kandó Kálmán lakótelepen élő Gábor is gyorsan arra terelte a szót, amikor arról kérdeztük, milyen az élet Ajkán, hogy az itt az ipart felváltotta a modern rabszolgaság, sokan autóipari beszállítóknak dolgoznak. "Ha az ember annyi pénzt kap, hogy minden nap épp meg tudja venni a kajáját, az mi, ha nem rabszolgaság" - kérdezte. "A modern piramisokat építjük, csak sosem készülnek el" - mondta, majd hozzátette:
Ezt majd ne idézd szó szerint, mert az emberben benne van az 56-os izé, hogy mondasz valamit, aztán jön a fekete autó, és elvisz
Egy épülettel arrébb találkoztunk egy férfival, aki kora délután az ébredés utáni cigarettáját szívta egy árnyékos padon. Azt mondta, folyamatos munkarendben dolgozik egy autógyári beszállítónak, mert így legalább megfizetik, viszont hamarosan visszaesés jön a cégüknél is, visszaállnak három műszakra, és valószínűleg lesznek leépítések is.
Nagyon kevés olyan vidéki város van Magyarországon, ahol az utca emberével beszélgetve ne arra panaszkodna a többség, hogy elmennek onnan a fiatalok. Ezt mondják idősek, középkorúak és maguk a fiatalok is. Nincs ez másképp Ajkán sem.
Rózsa Milánnál szintén a Kandó lakótelepen találkoztunk, másnapi államvizsgájára készült Sándor nevű kutyája társaságában. Rózsa Szombathelyre jár egyetemre, diplomázás után oda is szeretne költözni, mert úgy látja, hogy míg Szombathely polgári, Ajka inkább munkásváros, ez pedig érződik az emberek mentalitásán. Ajkán néha 2-3 percet kell a zebránál várnia, mire átengedik az autósok, míg Szombathelyen rögtön megállnak - illusztrálta állítását.
A Kaszinóból Kormányablakká avanzsált ikonikus ajkai épület szomszédságában futottunk össze a 13 éves Jázminnal és Lolával, akik úgy látták, hogy tiniként jó ott fiatalnak lenni, de úgy tervezik, hogy Budapestre költöznek majd. Ki is nézték már Weiss Fanni modelliskoláját, és nem hiszik, hogy a végzés után visszajönnek.
Ha visszajöttél a nagyvárosból, falusi hangulatúnak érzed Ajkát
- mondták. A tiniknek szerintük azért jó ez a város, mert sokat lehet lógni például a civil ház feletti extrém parkban. Valóban nehéz lenne ennél többet kívánni, ottjártunkkor a srácok nagy örömmel mesélték, hogy a pálya délután kettőtől estig nyitva van, ők pedig egész nap kint vannak, a helyi rolleres kemény mag 10-13 főt számlál.
Ajka bányászmúltját nemcsak a nyugdíjas bányászok, de egy bányászati múzeum is őrzi. Az első Ármin-bányánál a bányamozdonytól a jugoszláv süvegen át a tatabányai hidraulikus tárnokig minden megtalálható, még egy leszerelt bányász is. A múzeumban dolgozó Tóth István bányászfamíliából származik, az apja robbantásmester volt.
Mai fejjel elképzelhetetlenül nehéz munkát végeztek lent, a mélyben nem volt mozdony, mindent kézzel csináltak, 60-70 kilós csöveket maguk előtt dobálva mozgattak. "A bányában mindenki félt, hangosan recsegett-ropogott körülötted a vas, olyan hangja volt, mint amikor sok tíz kilós kalapáccsal verik melletted a falat" - érzékeltette Tóth a bányabeli körülményeket.
Ajkát a bánya tette várossá, ezért amikor bezártak a bányák, sírtak az emberek
- mondta. A bányászélet olyannyira összekovácsolta az embereket, hogy sokan a műszakok végeztével együtt vezettek le a Fekete Gyémánt nevű kocsmában, ahol a csapos már előre kitöltött sörökkel és rövid italokkal várta a melósokat. "Ha bejött valaki és pofátlankodott a bányászokkal, az hamar kiment, megtakarták" - mesélte a hangulatról Tóth.
Szerinte a bányászok a mai napig összetartanak, évtizedek óta minden szeptember első hétvégéjén megtartják a bányásznapot, ahol eléneklik a bányászhimnuszt, és fellép a bányászkórus is. Régen ezek akkora események voltak, hogy még Hofi és Komár Laci is eljött Ajkára - mesélte Tóth, akinek a fellépők közül a P. Mobil volt a kedvence.
A még ma is meglévő bányászközösség motorja Gerencsér Hilda, aki szintén bányászfamília sarja. Nagyapja 1918-ban megpályázott egy mozdonyvezetői állást Csingeren, megnyerte, így ide költözött a család a Balaton-felvidékről, a nagyapa pedig évtizedekig szállította a szenet a Csingervölgy nevű mozdonnyal az ajkai bányáktól a vasútállomásig.
Gerencsér magyar-történelem szakos tanár lett, a 70-es években több száz bányászt készített fel, hogy be tudják fejezni a nyolc osztályos iskolát. A bányászok virággal hálálták meg, amikor a segítségével megszerezték a bizonyítványukat. Az első sikeres vizsga után kapott csokrot Gerencsér a nagyapja sírjához vitte. Nagyon becsülte a bányászokban, hogy egy nyolc órás kimerítő fizikai munka után is komolyan vették a tanulást.
"A föld alatti munka komoly fegyelmezettséget kíván, ezért a bányász nagyon összetartó, mindegy, hogy Kínában vagy Ajkán dolgozik. Lent nem számít, hogy valaki vájár, csillés vagy műszakvezető, mindenki pontosan érti, hogy csak csapatban lehet dolgozni, és egymástól függ, hogy feljönnek-e" - mondta Gerencsér, aki szerint ezért nagyon összetartó még ma is a bányászok közössége.
Mi, bányászcsaládok ezt próbáljuk visszaadni a gyerekeinknek. Hogy ne az egyénben, hanem a közösségben gondolkodjanak, mert egyedül nem megy. Aki nem adott bele mindent, aki megpróbálta kijátszani a munkát, azt egy pillanat alatt kigolyózta a közösség, annak az embernek nem volt becsülete. A közösség sokkal nagyobb fegyelmező erő volt, mint a főnökség
- mondta. Szerinte a bánya régen rengeteg pénzt fordított a közösségre, Csingeren - ahol ma se bolt, se orvos, se gyógyszertár, se kocsma, se iskola - még strand is volt, a helyi bányásznapon pedig volt, hogy az Omegára csápoltak.
Gerencsér szerint nagy kérdés volt a bányák bezárása után, hogy talpra tud-e állni a város, de úgy látja, jó úton járnak, amihez az is kellett, hogy "Ajka mindenkori városvezetése sokat adott a polgáraira, és arra, hogy sok zöld felület legyen, a gyerekek ne a lakásban üljenek, legyenek olyan terek, ahol az itt élők találkozhatnak".
(Borítókép: Az Ajkai Erőmű. Fotó: Ajpek Orsi/Index)