Index Vakbarát Hírportál

Egyre durvább dolgok történnek a magyar börtönökben

2019. július 29., hétfő 07:18

Noha a kormány 2015-ben megígérte, hogy nyolc új börtönt épít, eddig még szinte semmi sem történt. Olyan helyeken, ahol eddig hat fő volt az általános, elkezdték kialakítani a hét-nyolc fős zárkákat. Közben folyamatosak a bántalmazások, zsarolások, élősködések, sok fogvatartott fél, mert a cellájában sincs biztonságban. Bármi megtörténhet, és az őr nem szegül szembe a rabokkal. Én sem tenném 160 ezer nettóért - nyilatkozta a Népszavának Kadlót Erzsébet, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára, aki ügyvédként maga is rendszeresen jár börtönökben.

Kadlót szerint vannak bv-intézetek, ahol egy-egy szintet már csak „Jurassic Parknak” vagy „Mordornak” hívnak a fogvatartottak, annyira borzalmas a helyzet. Szerinte a problémák nagy része a túlzsúfoltságra és a börtönőrök létszámhiányára vezethető vissza. Van olyan börtön, ahol az ügyvédnő elmondása szerint az egyik hétvégén hat felügyelő vigyázott 1500 fogvatartottra, s mint fogalmazott, a „fogvatartottak sem hülyék”, látják, hogy szinte mindig ugyanazok vannak szolgálatban, és ebből levonják a számukra előnyös következtetéseket.

Szerinte mindezt az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának elmúlt években lezajlott vizsgálatai is alátámasztják. Úgy véli, az ombudsmani jelentésekből megállapítható: 2017 óta különösen sokat romlott a helyzet. Ebben az évben történt meg az is, hogy az olyan civil szervezeteket, mint a börtönök monitorozását is végző Magyar Helsinki Bizottságot, a börtönrádiót működtető Adj Hangot Egyesületet vagy a fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedését is segítő Feldmár Intézet és a Tévelygőkért Alapítvány közös programját, a Mesekör-programot is kitiltották a bv-intézetekből.

A BVOP tagadja mindezt. "Az ország valamennyi börtönében biztosítottak a biztonságos fogvatartás személyi feltételei" – jelentette ki a Népszavának a BVOP. Álláspontjuk szerint a bv-intézetekben a hazai munkaerőpiaci tendenciák ismeretében normális mértékű a kilépő-belépő dolgozók számának változása. A börtönök zsúfoltságának megszüntetése mellett is elkötelezettek, idén februárban Kiskunhalason 472 fő befogadására alkalmas börtönt is átadtak.

Rovatok