Részletes riportot írt az Átlátszó a nemrég átadott szentendrei Postás strand helyzetéről. Ez alapján két fő probléma biztosan akadályozza még a strand gondtalan használatát:
Az első probléma a súlyosabb, korábban mi is írtunk róla. Évek óta nem sikerül megoldani, hogy ne szennyezzük ott a Dunát, de rendszerint csak akkor lesz belőle hír, amikor valaki dokumentálja az ismételt szarömlés tényét, és meg is osztja.
A Társaság az Élhető Szentendréért leírása alapján "a Postás Strand annak fejében kaphatott működési engedélyt 2 évvel ezelőtt, hogy a DMRV és a polgármesteri hivatal között forródrót épül ki, hogy amennyiben a Kacsakőnél lévő kiömlőből (úgynevezett RSZ-1) szennyvíz folyik a Dunába – ahogy az most is történik –, a szentendrei közterület-felügyelők azonnal ki tudjanak menni a Postásra, és kvázi "lezárhassák" a strandot."
Emellett az arra sétálókat is folyamatosan figyelmeztetni kéne, hogy épp szennyezés történt, és semmiképp ne fürödjenek. Ez az egyébként sem szuperbiztosnak tűnő megoldás nem igazán működik a leírás alapján.
Az, hogy "a strandtól 100 méterre ömlik a fekália a Dunába" a lap szerint "rendszeresen téma a helyiek között", mindenesetre eggyel jobb lenne, ha a távolabb élő turisták is tudnának róla.
Bruttó 99,6 millió forintból újult meg a helyszín Rogánék legújabb strandfelújítási programja kapcsán. A felújítást egyébként a Sport Garden Kft. és Lyra Florae Kft. csinálta, előbbi egyik tulajdonosa és vezetője Golub Athanász, volt pomázi polgármester.